A 2017-es Forma-1-es idényben a Mercedesé volt a legmegbízhatóbb erőforrás, Lewis Hamiltonon kívül egyetlen Merci-motort használó pilóta sem futott ki a négyes keretből, és az angolnál is csak taktikai okból szereltek be friss darabot, miután a Brazil Nagydíj időmérőjén csúnyát bakizott, és így is, úgy is a mezőny végéből indult volna.

2018-ban a korábbinál is szigorúbb lesz a motorkorlát, hiába lesz rekordhosszú, 21 fordulós a szezon, immár csak három új erőforrást használhatnak a versenyzők büntetés nélkül az év során.

Bár a Hondánál és a Renault-nál nem túl nyugodtak emiatt, a Mercedes motorfőnöke azt mondja, ők biztosan nem fognak spórolni a motorral idén sem.

“Hogy őszinte legyek, mi mindig a határon leszünk, ugyanis mindig a motor tűréshatáráig szeretnénk vinni a teljesítményt. Könnyű letekerni a motort és megbízhatónak maradni, de mi nem akarjuk ezt, hiszen így nem lehet bajnokságot nyerni” – mondta Phil Prew a Motorsport.comnak.

“Szóval nagyon igyekszünk majd kiismerni a motor határait, rájönni, hogyan hozhatunk ki belőle minél nagyobb távot, hogyan hozhatunk ki minél nagyobb távot a hibrid komponensekből, hogy büntetések nélkül, a motorban rejlő teljesítmény kihasználásával csináljuk végig az évet úgy, hogy ne csússzunk ki a keretből.”