A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) idén nyáron a versenyzők előzetes ellenkezése dacára 2018-ra kötelezővé tette a Forma-1-ben (és a Forma-2-ben is) a glóriának becézett fejvédő keretek használatát.

A nem túl esztétikus és nehéz fémeszköz a legtöbb Forma-1-es szereplő szemében továbbra is csak szükséges rossz, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff például így nyilatkozott róla az ESPN-nek a héten adott interjújában:

“Szörnyű darab! A csapatértekezleten ott volt, megnéztük. Egy nagy fémdarab, túlságosan nehéz, teljesen idegennek tűnik, én legszívesebben lefűrészelném az autóról, ha lehetne” – kezdte.

“Ugyanakkor persze gondolnunk kell a versenyzők biztonságára, és ha a bizonyíték azt mutatja, hogy ez segít az életek megóvásában, akkor fel kell szerelnünk az autóra. A jövőben pedig talán találunk a glóriánál esztétikusabb megoldást is.”

Más csapatok képviselőihez hasonlóan Wolff szerint sem az aerodinamika, sokkal inkább a plusz tömeg szempontjából okoz gondot a fejvédő az autótervezés terén. Az FIA a glória bevezetésével együtt 5 kg-mal megemelte az F1-esek súlyhatárát, de ez messze nem fedi az eszköz jelentette növekedést.

“Aerodinamikai szempontból nem igazán zavaró, és amúgy is mindenkinél ott lesz. De az összes alkatrésszel rögzítőelemmel nagyjából 10 kilót jelent, ráadásul az autó legmagasabb pontján, így a tömegközéppont jócskán feljebb kerül, amit valahogy kompenzálni kell. Átok ez!”

Forrás: Fotó: Europress