“A paddockban gyakorlatilag már majdnem mindenki mindenhol dolgozott” – mondta Jánvári kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. Hozzátette, a pilótákhoz hasonlóan a technikusok között is rendszeres a csapatok közötti mozgás, csak az ő esetükben közel sem akkora a hírverés.

“Van lehetőség feljebb lépni, de az odáig vezető utat is ugyanúgy végig kell járni” – hangsúlyozta a szakember, aki kiemelte: vannak csapatok, ahol elsősorban újoncokat foglalkoztatnak, így ugródeszkát jelentenek nekik.

“Valószínűleg ez lesz az én esetemben is, de egyelőre nagyon jól érzem magam a helyemen, a váltás még a jövő zenéje” – árulta el Jánvári. Elmondta: nagy adag alázat kell ahhoz, hogy valaki megragadjon a Forma-1-ben, továbbá az, hogy folyamatosan tanuljon, képezze magát.

A Williams elektronikai részlegéhez tartozó Jánvári az első olyan szezonját töltötte a Forma-1-ben, amikor minden futamon a helyszínen is dolgozott, idén elsősorban Felipe Massa autóját felügyelte.

“Nagyon megszervezett rohanás az egész történet” – mesélte a háttérről Jánvári, aki elmondása szerint “hosszú, fárasztó” szezonon van túl, melynek így is élvezte minden pillanatát.