Az Autosport szaklap hosszú évek óta minden szezon végén megszavaztatja a Forma-1-es csapatfőnököket arról, melyik versenyzőt tartották a legjobbnak az adott idényben – így történt ez 2017-ben is.

Az alakulatok vezetői tíz-tíz pilótát rangsorolnak, a versenyzők az F1-ben használt rendszer szerint – 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 – kapnak pontokat a listákon elért helyezésükért, majd az összpontszám adja ki a végső sorrendet.

Ahogy az elmúlt három évben, idén is a mercedeses Lewis Hamilton lett az első, az idén negyedik világbajnoki címét behúzó angol 233 ponttal fölényesen húzta be az első helyet. Hamilton ugyan egy kicsit kevesebb pontot szerzett, mint 2016-ban, de akkor még 11 főnök szavazott, idén viszont 275 helyett már csak 250 volt a maximális pontszám, így az eredmény még erősebb.

Érdekes módon a második nem a bajnoki ellenfél Sebastian Vettel, hanem a két győzelmet szerző Max Verstappen lett, a holland 143 pontot kapott a fejesektől, míg az öt futamon győző ferraris német “csak” 141 egységet gyűjtött.

Ciki lehet a Mercedeshez idén átült Valtteri Bottas számára, hogy a főnökök a három futamgyőzelem ellenére is csak a 10. helyre rangsorolták, ugyanakkor óriási elismerés a Force India ifjonca, Esteban Ocon számára, hogy egészen az 5. helyig jutott, egyértelműen nagy ígéretnek tartják, akiknek ez a dolga.

A fiatal francia Daniel Ricciardo mögött, de Fernando Alonso és Kimi Räikkönen előtt zárt. Érdekes, hogy Ocon a bajnokságban a 8. helyen, csapattársa, Sergio Perez mögött zárt, a főnökök listáján a mexikói idén viszont be sem jutott a top10-be. A belgiumi ütközés minden bizonnyal egyik csapatvezetőnél sem vette ki jól magát.

A 2017-es idény tíz legjobb versenyzője a csapatfőnökök szavazatai alapján

 1. Lewis Hamilton (Mercedes AMG) 233 pont
 2. Max Verstappen (Red Bull Racing) 143 p
 3. Sebastian Vettel (Ferrari) 141 p
 4. Daniel Ricciardo (Red Bull Racing) 112 p
 5. Esteban Ocon (Force India) 73 p
 6. Fernando Alonso (McLaren-Honda) 65 p
 7. Kimi Räikkönen (Ferrari) 49 p
 = Carlos Sainz (Toro Rosso/Renault) 49 p
 9. Nico Hülkenberg (Renault) 47 p
 10. Valtteri Bottas (Mercedes AMG) 39 p