A Forma-1 egyik legvitatottabb 2018-as újítása, hogy az idei négy helyett már csak három motort lehet büntetlenül felhasználni a szezonban. Noha a Red Bull már korábban is megpróbálta átverni, hogy változtassanak ezen, a riválisok leszavazták az elképzelést.

Különösen a Ferrarinak nem tetszett a javaslat, az olaszok arra hivatkoztak, hogy ők már komoly fejlesztési erőforrásokat áldoztak arra, hogy megfeleljenek a szabálynak.

“Számomra ez hihetetlen őrültség” – mondta Horner. “Az idei évet éppen csak végig tudjuk csinálni hat motorral.”

“Tiszta dili, hogy erre jövőre meg hárommal kellene megismételnünk ugyanezt. Meggyőződésem, hogy ezzel nem spórolunk semmit.”

“Nem hinném azt sem, hogy a rajtbüntetésekért odalennének a szurkolók, főleg a jelenlegi mennyiségben. Ha az utolsó futamon egy büntetés döntené el a vb-címet, az nem lenne valami jó.”

“Azt akarjuk látni, hogy a versenyzők a pályán küzdjenek meg egymással. Egy 21 versenyes bajnokságra az öt motor sokkal józanabb elképzelés lenne számomra.”