Felipe Massa elhagyja a Williams Forma-1-es csapatot – ezt a brit alakulat jelentette be szombati közleményében. Ez jelenlegi ismereteink szerint a brazil pilóta Forma-1-es karrierjének végét jelenti, bár az ő esetében ezt nem lehet 100 százalékra venni…

Massa 2002-ben a Sauber versenyzője volt, de teljesítménye nem volt az F1-hez megfelelő. Szerencséjére a Ferrari felkarolta és 2003-ban náluk dolgozott mint tesztpilóta, majd egy évvel később újra a svájci csapat Ferrari-motoros autóját vezethette, ahogy 2004-ben és 2005-ben is.


2006-ban került a Ferrarihoz, ahol a legnagyobb sikereit érte el, többek között a 2008-as idényben, amikor mindössze egyetlen ponttal maradt le a bajnoki címről. Pályafutása során eddig 11 futamgyőzelmet, összesen 41 dobogós helyet ért el a Forma-1-ben.

2014-ben igazolt a Williams-csapathoz, ahol először három évet versenyzett, hiszen 2016-ban bejelentette visszavonulását. Csakhogy Nico Rosberg hirtelen távozása miatt a Mercedes megszerezte Valtteri Bottast, a Williams pedig visszahívta Massát egy újabb idényre. Massával a Williams 2014-ben és 2015-ben harmadik volt a konstruktőri bajnokságban, tavaly már csak ötödikként zártak és idén is ez lehet a maximum.

„Mint ahogy mindenki tudja, miután tavaly bejelentettem visszavonulásomat a Forma-1-ből, beleegyeztem, hogy visszatérek ebben a szezonban, hogy segítsek a Williamsnek – miután felhívtak. Élveztem az immár négy évet a csapattal, de a karrierem a Forma-1-ben végérvényesen a végéhez ér ebben a szezonban” – nyilatkozta Felipe Massa.

„Még egyszer szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik támogattak ebben az időszakban, a feleségemnek, az édesapámnak, az egész családomnak, a menedzseremnek, Nicolas-nak és az összes barátomnak, a munkatársaimnak, a szponzoroknak” – tette hozzá, majd így folytatta:

„Hatalmas köszönettel tartozom mindazoknak a szurkolóknak, akik hihetetlen támogatóak és szenvedélyesek voltak az évek során. Rengeteg nagyszerű emléket viszek magammal, miközben felkészülök az utolsó két versenyemre, Brazíliában és Abu-Dzabiban, és bár érzelmes pillanatok lesznek, várakozással tekintetek rájuk, hogy emlékezetesen zárhassam a mostanit és új fejezetet nyithassak a karrieremben.”

A csapattól Claire Williams helyettes főnök búcsúztatta:”Szeretnék köszönetet mondani Felipének mindazért, amit az elmúlt négy évben tett a csapatért! Élvezet volt vele együtt dolgozni. Különösen hálásak vagyunk, hogy beleegyezett abba, hogy egy évre elhalasztja a Forma-1-től való búcsúját, miután Valtteri csatlakozott a Mercedeshez, ez bizonyította az együttműködésünk mélységét. Nagyra értékeljük, hogy meghozta ezt a nehéz döntést, hogy visszatérjen, miután a múlt év végén érzelmesen elbúcsúzott. Sir Frank és az egész csapat nevében a legjobb kívánjuk Felipének a jövőre nézve!”

Míg a Williams az idén bemutatkozott milliárdoscsemetét, Lance Strollt 2018-ra is megtartja, Massa helyéért Robert Kubica, Paul di Resta, Pascal Wehrlein és Danyiil Kvjat van versenyben, feltehetőleg ebben a sorrendben