Hamilton és Verstappen ezúttal fordított sorrendben ért célba, mint egy hete Malajziában, ahol a huszadik szülinapját ünneplő holland a pályán előzte meg Hamiltont. Erre Szuzukában nem volt esélye, Hamilton végig kontrollálta a futamot.

“Éppen a hátsó egyenesben autóztam, amikor egyszer csak bevillant: Jézus, a mögöttem lévő srác sokkal fiatalabb nálam. Meg kell mutatnom neki, hogy nem ma kezdtem, és gondoskodnom kell róla, hogy előtte maradjak. Hogy megmutassam, a szívemben még nagyon fiatal vagyok” – mondta a 32 éves Hamilton.

Verstappen nem maradt adós a válasszal. “Én meg azon gondolkoztam, hogy ez a csávó mennyire öreg ott előttem.”

Mire Hamilton: “Ja, nem engedem ezt a kis…”

“De élvezem, hogy olyan korban versenyezhetek, amikor egy ilyen fiatal tehetség bontogatja a szárnyait. Még sokáig itt lesz, miután én befejeztem, de addig azon leszek, hogy ne adjak neki túl sok pole-t és futamgyőzelmet.”