A tréninget Vettel nyerte Hamilton előtt, két tizeddel verte a bajnokságot 34 pontos előnnyel vezető angolt. “Az elmúlt néhány versenyen nem értünk el túl jó eredményeket, de úgy érzem, erősek vagyunk, és minden okunk megvan a bizakodásra” – mondta Vettel.

“Biztos vagyok benne, hogy vasárnap képesek leszünk megmutatni, mit tudunk elérni. Az autó működik, rajtunk múlik, hogy még tovább fejlődjünk. Jó úton járunk, egyelőre minden úgy alakult, amire számítottunk.”

“Most gondoskodnunk kell róla, hogy ezúttal az eredmények is jöjjenek.”

Vettelt és Kimi Räikkönent sem keserítette el, hogy a második edzést elmosta az eső. “Számítottunk rá, hogy esős lesz a délután. Néhány körrel többet tettünk meg délelőtt, szóval rendben volt a nap” – fogalmazott a finn pilóta, aki Szuzukában megkapja a negyedik motorját.

“Minden jónak érződött, van egy jó alapunk. Az esőben nem erőltettük a körözést, ha holnap is esni fog, majd a harmadik edzésen felkészülünk.”

Vettel kijelentette azt is, hogy nem aggódik a váltója megbízhatósága miatt, amelyet a Ferrari vizsgálatai alapján nem kellett kicserélni a Lance Stroll-lal történt malajziai ütközés után.