Valtteri Bottas autójában a Mercedes szombatra sebességváltót cserélt, amiért a legutóbbi futamon győztes finn öthelyes rajtbüntetést kapott a vasárnapi Brit Nagydíjra. A hátrasorolás miatt Bottasnak a lehető legelőrébb – ideális esetben az 1. helyen – kellett volna végeznie az időmérőn, azonban a Q3-ban nem remekelt, utolsó körének elején elfékezte magát és végül csak a 4. idővel zárt Lewis Hamilton és a két ferraris mögött. Nem volt túl boldog:

“Az elején mindannyiunk számára nehéz körülmények voltak, de amikor felszáradt a pálya, már normális időmérő volt, egyszerűen csak nem éreztem igazán az autót. Nem volt olyan rossz a balansz, inkább összességben hiányzott a tapadás. Azt hiszem, Lewis valamit másképp csinált, talán a felvezető körökön jobban előkészítette a gumikat, de nagyon gyors volt ma.”

“Az utolsó körömön az elfékezés talán egytizedet vagy egy kicsit többet jelentett, de nem magyarázza az elsőtől való lemaradásomat” – nyilatkozta.

Bár a büntetés miatt a finn csak a 9. helyről rajtol majd, azért bizakodik, főleg, hogy a Q2-es szereplése után holnap a többiekkel ellentétben a tartósabb, lágy keveréken indul majt, hosszabb első etapot teljesíthet.

“Úgy gondolom, hogy erős az autónk itt, egész hétvégén nagyon versenyképes volt, szóval a 9. helyről, eltérő gumival történő rajt érdekes versenyt hozhat.”