A vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjon Sebastian Vettel a 2. helyről rajtolva ott is ért be, bár csak egy-két kör hiányzott számára, hogy megelőzze a mercedeses Valtteri Bottast és megnyerje a futamot – az eredménnyel így is 6 ponttal növelte előnyét a német a bajnokságban, immár 20 ponttal vezet a rivális Lewis Hamilton előtt.

Kimi Räikkönennek kevésbé eredményes hétvégéje volt, a futamot a 3. helyről kezdte, de a rajtnál pozíciókat veszített, az elnyújtott első etapos stratégiának és az ilyen-olyan kisebb műszaki hibáknak “köszönhetően” pedig nem is tudott érdemben előrébb jutni, végül a 8. helyről induló, de a 4. helyen befutó Hamilton mögött végzett.

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne még a verseny előtt bírálta az év végén lejáró szerződésű 2007-es bajnokot:

“Úgy gondolom, Kiminek nagyobb elkötelezettséget kellene mutatnia. Vannak olyan napok, amikor egy kicsit lustának látom, de majd meglátjuk. Beszélni fogok vele, meglátjuk, lesz-e haszna” – nyilatkozta a Red Bull Ringen.

Az egyelőre szintén nyitott jövőjű Vettellel sokkal elégedettebb Marchionne, róla így beszélt: “Egyértelművé tettem már, hogy ha maradni akar, egyszerűen hosszabbítunk. Csakis rajta múlik.”

A futam után az elnök így értékelt: “Ez szoros volt! Ott vagyunk az élen, és ezt német barátaink (a Mercedes) is tudják. Már érezhetik, hogy ott vagyunk a nyakukon, de ezt a kis lemaradást is eltüntetjük! Sokkal elégedettebb vagyok, mint az előző években. A srácok tudják, hogy most tényleg harcban vagyunk, ezért végig is kell vinni a munkát.”