Évről évre számos gazdasági-, és sportlap rangsorolja fizetés és egyéb bevételek alapján az autóversenyzőket. Ezúttal a listáiról különösen híres Forbes közölte a világ, szerinte 100 legtöbbet kereső sportolóját, közte hat autóversenyzővel.
Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy mindössze hattal, ebből négy a Forma-1 kiválósága, ketten a Nascar nagyjai. A neves amerikai lap a versenyzők neve mellé mindössze három összeget írt: pay, salary/winings és endorsements.
Az első alatt a teljes megkeresett összeget érti, a második a sportolók fizetése és a győzelmeikért, címeikért járó bónuszt takarja, míg a harmadik a személyes szponzorációból származó bevétel. Utóbbi különösen a mezeladásból kaszáló focisták neve mellett kiemelkedő.
De nézzük az autóversenyzőket a Top100-ból:
15. Lewis Hamilton 39 millió dollárral (36 a fizetés+bónuszok, 3 a szponzoráció)
17. Fernando Alonso 35,5 millió dollárral (34 + 1,5)
21. Sebastian Vettel 33 millió dollárral (32 +1)
32. Kimi Raikkönen 27 millió dollárral (25 + 2)
Több Forma-1-es pilóta (pl. a bajnok Jenson Button), vagy Európában szupersztárnak számító versenyző (mint a kilencszeres rali világbajnok, jelenleg WTCC-s Sebastian Loeb) nem fért be a 100-ba a Forbes-nál. Két Nascar-legenda azonban igen.
55. Dale Earnhardt Jr. 23,6 millió dollárral (14,6 + 9)
61. Jimmie Johnson 22,7 millió dollárral (16,2 + 6,5)
A forintra átszámítva milliárdos nagyságrendű fenti összegek eltörpülnek a világ legjobban kereső sportolóinak pénze mellett. Íme, a Forbes-lista első öt helyezettje.1. Floyd Mayweather 300 millió dollárral (285 + 15)
2. Manny Pacquiao 160 millió dollárral (148 + 12)
3. Cristiano Ronaldo 79,6 millió dollárral (52,6 + 27)
4. Lionel Messi 73,8 millió dollárral (51,8 + 22)
5. Roger Federer 67 millió dollárral (9 + 57)
Érdemes megjegyezni, hogy Hamilton tavaszi ? életében először menedzser nélküli – szerződéshosszabbítása után több európai lap állította: a brit világbajnok 2016-tól jóval többet keres majd az ideinél.


