A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher tavaly december 29-én a franciaországi Meribelben síelés közben bukott és szenvedett súlyos agysérüléseket.
A 45 éves exversenyzőt – vitatható színvonalú mentés után – a grenoble-i egyetemi kórházba szállították, két életmentő műtétet hajtottak végre rajta, mesterséges kómába helyezték, majd január végén megkezdték az altatás elhagyását, de Schumacher nem tért magához.
A család bizakodó, de konkrétumokat nélkülöző nyilatkozatai után az első valóban pozitív hír április elején érkezett, amikor menedzsere, Sabine Kehm azt állította, hogy Schumacher „időnként az éberség és a tudatosság jeleit mutatja”, azóta viszont nem történt változás.
Kehmet a spanyol Mundo Deportivo idézi most, a „hír” pedig ugyanaz: „Vannak éber pillanatai, amikor képes a környezetére reagálni.”
Öt hónap után ez azonban szomorúan kevésnek tűnik, sajnos egyre valószínűbb, hogy Schumacher már sosem épül fel teljesen, az orvosi statisztikák legalábbis ezt támasztják alá.
„Az altatás befejezése után egy hónappal még nagyjából 50 % az esélye az ébredésnek, igaz, az ébredés minősége nyitott kérdés. Hat hét után, azaz mostantól még három hétre, az ébredési esély már csak 20 %, az ilyen pácienseknél pedig komoly maradandó károsodásokra, fogyatékosságokra lehet számítani. Egy év kóma után pedig gyakorlatilag már senki nem ébred fel” – fejtegette a Forma-1 volt főorvosa, Gary Hartstein még február végén.
A német Focus egy francia neurológust, Philippe Azouvit idézi, aki a fentiekkel egybevágóan beszél: „A mesterséges kómából visszahozott pácienseknek mindössze 30 %-a képes normális életet folytatni, 50 %-uk kisebb-nagyobb, míg 20 %-uk igen súlyos maradandó károsodásokkal küzd. Ebbe a 20 %-ba tartoznak azok is, akik több mint hat hónapig voltak kómában.”
Ha a borongós hírek után valami látványos és érdekes anyagot is szeretnél látni, akkor kattints az alábbi képre!
