A Ferrari sajtós sítáborán, a Wroomon szerda a csapatfőnök, Stefano Domenicali napja. Az olasz számos kérdésről beszélt az újságíróknak, többek között arról is, egyelőre egyáltalán nem gondolnak arra, hogy 2014-ben vagy azután megpróbálják elcsábítani Sebastian Vettelt Fernando Alonso mellé.
“Mindig is azt mondtuk, és amennyire tudom, az elnök úr (Luca di Montezemolo) is kijelentette már, hogy bár egy álomcsapat igazán kiemelkedő dolog, ha jól működik, pillanatnyilag nem célunk az ilyesmi. Meg kell találni az egyensúlyt a csapat teljesítményében, óvatosnak kell lenni.”
 
“És ez nem csak a Forma-1-ben van így, igaz általában a sportban is. Ha túl sok ász van együtt, az többet árthat, mint használ. Szóval egyelőre nincs ilyen célunk.”
A Ferrarinál sosem volt titok, hogy egy első számú pilótát és a mellé rendelt segítőt alkalmaznak, ez pedig felveti azt a kérdést, hogy nem jelent-e majd gondot idén, hogy a korábban küszködő Felipe Massa a 2012-es idény végére nem egyszer már erősebben szerepelt, mint Alonso, a brazilt stratégiai okokból párszor vissza is kellett fogni. Domenicali emiatt cseppet sem aggódik.
“Én ezt előnynek tekintem. Ha másképp tekintjük, a tavalyi év első felében nem tudtuk maximalizálni a pontokat, ez pedig nagyon hiányzott a második szakaszban. Fernando és Felipe nagyon jól kezeli a helyzetet, ez pedig a csapatunk egyik erőssége. Más csapatokkal összehasonlítva nálunk a legjobb a helyzet.” 
“Egy ilyen erősen hajrázó Felipe szerintem Fernandót is motiválja, végül is senki nem ülhet a babérjain! A fő, hogy konstruktív formában jelenjen meg a belső rivalizálás, a megfelelő légkörben, ha a viszonyok őszinteségen alapulnak, akkor ez pozitív dolog. Nálunk pedig így van.”
A csapatfőnök egyébként nem is tart attól, hogy Massa megint gyengén kezdi a szezont.
“Hiszem, hogy Felipe már túl van a karrierje legnehezebb időszakán. A nyári szünetben sikerült fordítania, és az utána látott Felipe nagyon is nekünk való!”
A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko nemrég a 2012-es idényre visszatekintve arról beszélt, hogy a Ferrari és különösen Alonso túl sokat beszélt, intrikált a bajnokság hajrájában. Domenicali erre is reagált, ő úgy véli, a spanyol pilóta majd a versenypályán válaszol erre a kritikára.
“Hogy őszinte legyek, szerintem Fernando nagyon is a teljesítményre koncentrál, de mindig akadnak olyanok, akik azt hiszik, hogy kicsikarhatnak valami reakciót, kicsit piszkálódnak, támadnak az általuk vélt gyenge ponton.  De én úgy vagyok ezzel, hogy a sok beszédnek sok az alja, mi arra koncentrálunk, hogy a versenypályán adjunk feleletet. Azzal válaszolunk majd, hogy újra erősek leszünk, újra ott leszünk az élen.”