A spanyol Maria de Villota álma vált valóra azzal, hogy a Marussia 2012-re hivatalos tesztpilótaként szerződtette, de az F1-es álom gyorsan rémálommá vált, amikor július elején egyetlen tesztkör után súlyos balesetet szenvedett.
A vasárnap 33 éves pilótanő koponyája ripityára tört, jobb szemét is elveszítette, és még évekig nyögi majd az eset utóhatásait, de úgy tűnik, a motorsportból nem ábrándult ki, sőt.
De Villota a spanyol autóklub (RACE) elnökségi tagjaként a héten a nemzeti sporttanács madridi ülésén vett részt, ahol a spanyol motorsportot illető témákról tárgyalta.  
 
A pilótanő RACE-s kollégái közé tartozik a Forma-1 egyetlen női versenybírója, Silvia Bellot, valamint a volt Arrows-, Jaguar, McLaren-, Sauber- és HRT-pilóta, Pedro de la Rosa is.