A McLaren Lewis Hamilton mercedeses átszerződésével egy időben jelentette be, hogy 2013-tól Sergio Perez ülteti majd Jenson Button mellé. Az idén második F1-es szezonját teljesítő mexikói az év folyamán jó néhányszor megvillantotta tehetségét, háromszor is a dobogóig jutott a Sauberrel, de a bejelentés óta egyszer sem szerzett pontot.
A Sauber főnöknője, Monisha Kaltenborn nem hiszi, hogy a jövő évi előrelépés zavarta meg Perezt, de a nullázások akkor sem tetszenek neki, a csapatnál elbeszélgetnek vele, a hajrában többet várnak tőle.
“Ő is tudja, hogy mennyire fontos számunkra, hogy pontokat hozzunk a maradék két futamon” – utalt Kaltenborn arra, hogy a svájci privát csapat mindössze 16 pontnyira van az érdekes egybeesésként Lewis Hamilton szerződtetésének bejelentése óta katasztrofálisan teljesítő, sorozatban négy futamon nullázó Marcedes AMG-től.
“Talán a tapasztalatlansága miatt vállalja túl magát. Nincs miért megszidnunk, hiszen mindent megtesz, hogy jó eredményeket hozzon a csapatnak a távozása előtt. De mindenképp elbeszélgetünk vele, bár szerintem ő is tudja, mi forog kockán. Ő is tisztában van vele, hogy a mostani jó eredmények az új csapatánál is hasznára válhatnának.”
A Sauber 2013-as felállásából eddig csak az egyik név ismert, Perez helyére a Force Indiá-s Nico Hülkenberg érkezik majd. Kaltenborn szerint a német pilóta azt adhatja majd, amit Kobajasi Kamuitól és Pereztől eddig nem kaptak meg, azaz a kiszámítható, egyenletes szereplést:
“Igen, egyértelműen ezt célozzuk, bár nem hiszem, hogy (a mostani ingadozás) abból adódik, hogy Sergio átigazol. Még most is gyűjti a tapasztalatokat, még csak a második évében évében jár, így van ez egy ilyen fiatal pilótánál. Tényleg nem hiszem, hogy összefüggés lenne, de az is világos, hogy jövőre egyenletesebben kell teljesítenünk.”
Perez mostani hullámvölgye miatt a McLarent is kritikák érték a mexikói leigazolása miatt, a paddockban arról beszélnek, hogy Wokingban elhamarkodottan döntöttek mellette, amikor világossá vált, hogy Hamilton távozik. A csapatfőnök, Martin Whitmarsh egyelőre nem aggódik, de azért a kellő távolságtartással beszél az érkező versenyzőről.
“Nagyon is tehetséges, nem is szerződtettük volna, ha nem hittünk volna benne, hogy készen áll a szintlépésre. Nyilván a bajnoki küzdelemre való felkészültségét nem tudhatjuk, hiszen még nem volt olyan jellegű nyomás alatt, mint Jenson és Lewis.”
“Ha valaki a McLarenhez kerül, akkor ott a nyomás, hogy az első egy-két sorban legyen. Jenson és Lewis jól ismeri ezt, megtapasztalták már, ezt élik meg, ezzel élnek együtt és virágoznak, sikeresek ebben a környezetben.”  
“De voltak már olyan pilóták, akik nem voltak híján a tehetségnek, bírták a nyomást és teljesítettek is, míg mások nem voltak képesek erre. Hülyét csinálnék magamból, ha azt mondanám, hogy nincs rizikó egy fiatal pilóta szerződtetésében, de nem igazoltuk volna őt, ha nem hinnénk benne, hogy akár bajnok is lehet egy napon. A választ csak az idő adja majd meg, a jövő év majd eligazít minket.”