Az év elején Fernando Alonso a versenyképtelen Ferrarival néha kisebb csodát téve tartotta magát a közdelemben, majd kora nyártól őszig vezette a bajnokságot. Amikor azonban már-már úgy tűnt, hogy a címvédő Sebastian Vettel kipottyan az esélyesek közül, a Red Bull megtáltosodott, a német pilóta pedig sorozatban négy versenyt nyert, az élre állt.
Három futammal a vége előtt Vettel vezet, Alonso 13 pont lemaradással üldözi. Az Abu-Dzabi Nagydíj csütörtöki napján a riválisokat kérdezték arról, ki lenne érdemesebb bajnok idén.
“Mindketten fantasztikus munkát végzetek idén. Talán mondhatjuk, hogy Fernando a teljes idény során talán, sőt nem talán, hanem mindenképp kiegyensúlyozottabb volt. De az elmúlt pár futamon a Red Bull és Sebastian is óriásit alakított. Megkapta a technikát és hozta az eredményeket. De az ember sosem egyedül nyeri a futamot, a bajnoki címet. Akárki is kerül ki győztesen, az meg fogja érdemelni” – mondta a mclarenes Jenson Button.
Felipe Massa természetesen saját csapattársának szorít, de ugyanúgy elismeri Vettel teljesítményét is:
“Fernando hihetetlenül teljesített idén. De Sebastian szintén, főleg az év második felében. Szóval it nem arról van szó, hogy az egyikük sokszor nyert, a másik meg nem. Két olyan versenyzőről van szó, akik közül akárki nyer, az megérdemli majd. Persze én remélem, hogy Fernando lesz az!”
A Toro Rossó-s Daniel Ricciardo szerint a Red Bullt nehéz lesz elkapni a maradék három futamon, de ha valakinek, akkor Alonsónak és a Ferrarinak sikerülhet. 
“Idén igazán nehéz lenne ezt megítélni. Nagyon izgalmas év, szerintem bármi lehetséges. Még ha jelenleg Sebastian és az autó által alkotott csomag jobb is, még nem garantált a bajnoki cím. Vasárnaponként kell győzni, és vasárnapból még három van, történhet akármi. Azt hiszem, mindkettejüknek kijutott egy kis balszerencse is idén, mostantól pedig vérre megy a csata. Az elmúlt négy versenyen persze a Red Bullé volt a legjobb autó, de az erőviszonyok mindig változnak, és a Ferrarinál is megvan a kellő tapasztalat és a megfelelő szakemberek. Szóval nem lehetetlen a meglepetés. Majd meglátjuk!”
A caterhames Vitalij Petrov úgy véli, a Red Bull többiek által is említett jelenlegi fölénye Vettelt teszi a favorittá:
“Számomra egyértelmű, hogy a Red Bull pillanatnyilag nagy fölényben van a Ferrarihoz képest. Alonso fantasztikusan, hihetetlenül szerepelt az év elején, de volt pár balesete. Azt hiszem mindannyian tudjuk, hogy a Ferrari nincs a Red Bull szintjén, szóval nagyon nehéz dolguk van, de azt is tudjuk, a Ferrarinál milyen szenvedélyesen akarnak győzni, nagyon sok fejlesztést hoznak, szóval talán ezen a hétvégén vagy a következőn felzárkózhatnak. Nem tudom, tényleg, csak annyit tudok, hogy most a Red Bullé a gyorsabb autó.”