Az Auto, Motor und Sport kiderítette, hogy a Red Bull mekkora anyagi ráfordítással biztosította be Sebastian Vettel tavalyi címvédését. Az istálló 2011-es költségvetése 245 millió euró volt, ez nagyjából 70 milliárd forintnak felel meg. Az adatok a Red Bull Racing anyacégétől, a Red Bull Technologytól származnak.

A tavalyi költségvetés 42 millió euróval múlta felül a 2010-est, amikor Vettel csak az utolsó pillanatban szerezte meg a vb-címet. Összehasonlításképpen: a Mercedes 100 millió euróval kevesebbet, 145 milliót költött tavaly, ennél még a Lotus költségvetése is nagyobb volt 10 millió euróval. A Williams 111 millió euróból gazdálkodott, a McLaren adatai még nem publikusak.

A Red Bull kiadásainak emelkedése egybevág azokkal a feltételezésekkel, hogy a csapat mindig is kijátszotta a költségcsökkentési egyezményt (RRA). A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh ennek ellenére nem vádolja csalással a riválist. “Ha előttünk vannak, az csakis azzal magyarázható, hogy jobb munkát végeztek nálunk” – fogalmazott Whitmarsh.

Nem meglepő módon a Red Bull főnökét, Christian Hornert sem zavarja a csapat költségvetésének nagysága. “Nagyon elégedett vagyok a jelenlegi helyzetünkkel” – így Horner. “Végig következetesek voltunk a forrásokra vonatkozó korlátozásokkal kapcsolatban. Ha valakit zavar a jelenlegi helyzet, az nem a mi problémánk.”

A Williams részéről Toto Wolff szúrt oda a Red Bullnak, a tulajdonos Dietrich Mateschitz szemére vetve, hogy nem hajlandó tovább betartani a költségkorlátozási egyezményt. “Ha elfogadná az RRA-t, Mateschitz úr százmillió eurót spórolhatna” – nyilatkozta Wolff. “Csak hát korlátlan költekezés nélkül nem lenne ugyanekkora előnyük.”

Talán nem véletlen, hogy Bernie Ecclestone is éppen most hozta újra szóba a költségplafon bevezetésének szükségességét. Az Autosport szerint Ecclestone megüzente a csapatoknak, hogy 2014-től komoly opció a teljes költségkontroll bevezetése, a nagyfőnök évi 250 millió dolláros (193 millió eurós) plafonban gondolkozik.

Horner úgy véli, ez a megoldás még mindig jobb lenne, mint az RRA-val való vacakolás. “Egy fixen meghatározott plafon, amely mindenkire vonatkozik, hatékonyabb lenne a jelenlegi javaslatoknál. Ami a mi legnagyobb bajunk, hogy a különböző elképzeléseket jelenleg különböző módon is kezelik.”

Egy másik csapatfőnök szerint a 250 millió dolláros limittel nem sokat lehet kezdeni, mert az összeg túl magas, nem kényszeríti valódi megtakarításra az élcsapatokat. Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke már korábban jelezte, hogy támogatja a költségplafon bevezetését, mert korlátok között mozogva saját erősségeikre koncentrálhatnak az istállók, ami erősítheti közöttük a versenyt.