F1: Hamilton szóba állt a főnökkel 2

A Mercedes négy hete jelentette be, hogy Lewis Hamilton a jövő évtől náluk versenyez – a 2008-as világbajnok hat év után hagyja el a McLarent.
A McLaren 13 éves kora óta támogatta Hamiltont, a kapcsolat kezdete pedig közismert: a gyerekpilóta egy díjkiosztógálán azzal állított oda a csapat főnökéhez, Ron Dennishez, hogy egy napon nála akar majd versenyezni az F1-ben.
Dennis el is juttatta őt a Forma-1-ig, első két évében pedig a csapatfőnök amolyan második apaként viszonyult Hamiltonhoz. Dennis azóta már a McLaren cégcsoport élére lépett, csapatvezetést átadta Martin Whitmarshnak, a páros kapcsolata pedig elhidegült.
Két hete Koreában Hamilton azt mondta, még nem is beszélt Dennisszel a mercedeses bejelentés óta, de tegnap Indiában elárulta, hogy azóta megtört a jég, a múlt pénteki wokingi látogatása idején találkozott a vezérrel.
“Egyszerűen azért nem ültem le beszélgetni, mert még nagyon is pörög az idény, nincs még vége. Most a motiváció megőrzése a legfontosabb, csak a szokásos dolgokat csináltam (Wokingban). De beszéltem Ronnal és valamikor összeülünk majd, azt hiszem Abu-Dzabiban vacsorázunk együtt, beszélgetünk egy jót.” 
Ugyan az idény folyamán Hamilton is az esélyesek közé tartozott, az utóbbi néhány versenyen a bajnokság kétszereplősre csökkent, Sebastian Vettel és Fernando Alonso küzd, a 2008-as győztes pedig elfogadta, hogy a McLarennel már nem szerez újabb címet.
“Amikor megnyertem a világbajnokságot, nem voltam olyan szerencsés, mint Sebastian Vettel, akinek tavaly domináns autója volt. Egyértelműen elszomorít, hogy nem sikerült még egy címet szereznem a McLarennel, mert úgy érzem, hogy a csapat és én magam is elég jó lettem volna ehhez. De valamiért nem jött össze, panaszkodni pedig így sem fogok.”