Heikki Kovalainen a kezdetektől, 2010 óta a Caterhamnél (korábban Lotus Racing/Team Lotus) versenyez, azonban a remélt előrelépés három év alatt sem történt meg a kiscsapatnál.

A finn pilóta idén már elég nyíltan beszélt az elégedetlenségéről és arról, hogy jövőre versenyképesebb autót akar, azaz lehetőleg jobb csapatnál szeretne vezetni, hírbe is hozták a Sauberrel, a Lotusszal és a Ferrarival is, de úgy tűnik, egyelőre csak a Caterhammel való hosszabbítás az egyetlen lehetősége.

“Remélhetőleg még az idény vége előtt, talán még ebben a hónapban” – mondta a 30 éves pilóta, amikor az Autosport arról kérdezte, mikor rendeződhet a jövője. “Jelenleg tárgyalok a Caterhammel, vizsgáljuk, mire jutunk. Továbbra is látok potenciált a csapatban, a megfelelő lépések történnek annak érdekében, hogy előrébb jussunk. Ha más lehetőség is van, persze foglalkoznom kell vele, de eddig senki mással nem tárgyaltam komolyan.”

A szingapúri hétvégén a tulajdonos-főnök, Tony Fernandes kritikus hangon beszélt Kovalainen menedzsmentjéről, de a pilóta azt mondja, szerinte nincs komoly feszültség, a nézeteltérés hátterében pedig nem a pénz állt.

“A pénzzel nem volt probléma, más dolgokról volt szó. De akármi is okozta a gondokat a csapat és a menedzsmentem között, remélhetőleg Szingapúrban sikerült rendezni. Persze most más a helyzet, mint amikor még egyedül tárgyaltam. Épp azért alkalmaztam az IMG-t, mert én távol akartam tartani ettől a munkától, én nem szerettem vele foglalkozni, azt akartam, hogy profik kezében legyen a dolog.”

“De tényleg nem a pénz a gond, nem olyan fizetést kérünk, mint egy topcsapattól várnánk, mert ez nem így működik. Én csak egy jól teljesítő autót szeretnék, mert úgy érzem, hogy nagyon sok van bennem, de nem tudom megmutatni. Egyértelműen sokkal erősebb versenyző vagyok most, mint amikor legutóbb jó autóban ültem, szóval hajt, hogy ezt meg is tudja mutatni. A pénz másodlagos kérdés.”

Persze elsődlegessé válhat, ha a Caterham mondjuk olyan pilótákat talál, akik pénzt hoznak és nem kérnek fizetést – a csapat állítólag tárgyal az idén a Marussiában ülő Charles Pickel, de a holland Giedo van der Garde is képben van, ma, a Japán Nagydíj első edzésén is vezetési lehetőséget kapott. Kovalainen azt mondja, nem fél attól, hogy a fizetős pilóták miatt F1-es munka nélkül maradhat.

“Sosem gondoltam arra, hogy ülés nélkül maradhatok. Hiszek benne, hogy egy jó pilóta számára mindig lesz hely. Persze változnak a dolgok, sok pénzes pilóta került mostanában az F1-be, a csapatoknak szüksége van a pénzre. De én bízom benne, hogy helyet találok magamnak.”