Rubens Barrichello 2010-re szerződött a Williamshez, hogy óriási tapasztalatával és sokak által nagyon jónak mondott fejlesztői képességeivel próbálja kisegíteni a gödörből az egykor az F1 csúcsán trónoló alakulatot.

Ez nem egészen jött össze, 2010-ben nagyjából maradt a mezőny sűrűjében való statisztálás, 2011-ben pedig a legendás csapat történetének leggyengébb évét produkálta, a brazil veterán és a mellette versenyző fizetős venezuelai, Pastor Maldonado mindössze 5 pontot hozott össze.

A dollártízmilliók mellett azért ígéretes sebességet is felmutató Maldonado 2012-re is maradt, de a végül már szponzorok felhajtásán is ügyködő Barrichello nem kellett, helyére fiatal honfitársát, a nagy nevet és pénzt is hozó Bruno Sennát ültették.

Az F1-ből 19 idény után kipottyant Barrichello végül az amerikai IndyCarban kezdett új pályafutást, de a mai napig követi a száguldó cirkuszt, nem titkoltan vissza is vágyik.

Természetesen a Williamsről is megvan a véleménye: hiába gyűjtöttek már tízszer annyi pontot idén, mint tavaly, szerinte ha Sennánál és Maldonadónál jobb versenyzők ülnének az autókban, sokkal többre jutottak volna, mondta, amikor arról kérdezték, ő vajon mire lett volna képes idén.

“Erre nem érdemes gondolni, hiszen nem én vezetem az autót, nem tudhatom, mit tudnék vele. De az tény, hogy az autó nagyon versenyképes lett, igazán jó munkát végeztek a Williamsnél, hogy jó néhány hellyel előrébb juttatták tavalyhoz képest.”

“És ilyen szempontból  sajnálatos a dolog, mert én azt hiszem, legalább kétszer annyi pontjuk lehetne, mint valójában van. Ez természetesen a pilóták tapasztalatlansága miatt van – gyorsak, de nem tudják, hogy kell kihasználni a lehetőségeket a rendelkezésükre álló technikával” – magyarázta a 40 éves versenyző.

A brit Autosport Szuzukában szembesítette Maldonadót Barrichello szavaival. A venezuelai így reagált:

“Mondhat, amit amit csak akar. De két évig volt a csapatnál és akkor sokkal rosszabbak voltunk. Sokat tanultam tőle, nagyon profi, nagyon versenyképes volt, mindig keményen hajtott és ő volt az F1 legtapasztaltabb pilótája. De hogy ő mit ért volna el az autóval, azt nehéz megmondani. Könnyű mondani, hogy na, én megnyerem az összes futamot, de ilyet nem lehet. Tiszteletben tartom a véleményét, de majd meglátjuk.”

Maldonado az áprilisi Spanyol Nagydíjon ugyan közel nyolc év után újra győzelmet adott a Williamsnek, de azóta egyetlen pontot sem szerzett. Így magyarázza a helyzetet:

“A sebesség tekintetében jól teljesítek. Voltak problémáink a futamokon, talán a tapasztalatlanság miatt is, de nem csak amiatt. Nagyon sokszor balszerencsénk volt, az autóval és a versenybíróknál is peches voltam. De a csapatnál nagyszerű a hangulat, folyamatosan csak javulunk.”

Ha a Williams a tényleges 54 pont dupláját szerezte volna, akkor a 8. helyett a 6. helyen, a Mercedes mögött állna a csapat a konstruktőri bajnokságban.