Tavaly a Sarkozy-adminisztráció, még pontosabban a motorsportrajongó miniszterelnök, Francois Fillon több korábbi, sikertelen próbálkozás után a saját kezébe vette az F1-ből 2008 után kikerült Francia Nagydíj újjáélesztését.

A kormányzati akarattal alig három hónap alatt épkézláb projektet hoztak össze, a tervek szerint 2013-tól – a Belga Nagydíjjal évi váltásban – a dél-franciaországi Paul Ricard pályán rendezhették volna a versenyt, azonban egy pármilliós bukkanón elakadtak a dolgok, az idén tavaszi választások után pedig Fillonék távoztak.

Az új elnök, Francois Hollande kurzusa alatt már nem számít kiemelt projektnek az F1-es verseny, még úgy sem, hogy a szocialisták egyik biztos hátországa, Nevers pályája, Magny-Cours is bejelentkezett a rendezésre.

Az új sportminiszter, Valerie Fourneyron hivatalba lépése után azonnal jelezte, hogy bár nem zárják ki a Forma-1-et, a verseny rendezésének addigi terveit mind felülvizsgálják majd. A miniszter asszony június elején a francia autósport-szövetség (FFSA), valamint a Paul Ricard és Magny-Cours képviselőivel is tárgyalt.

Eredmény azóta sincs, a Francia Nagydíj nem szerepel a 2013-as ideiglenes naptárban, és úgy tűnik, a helyzet egyre nehezebb is lesz, ugyanis a legfrissebb hírek szerint bár mindkét pályánál számoltak bizonyos mértékű állami támogatással a tervekben, erre nem számíthatnak.

“A miniszter asszony megerősítette, hogy az állam nem nyújt pénzügyi segítséget a Francia Nagydíjnak. Hamarosan megkeresem majd a két jelentkezőt, hogy megtudjam, milyen feltételek mellett folytathatják a projektjeiket” – közölte tegnap az FFSA elnöke, Nicolas Deschaux.