Míg a riválisok műszaki hibák, balesetek miatt kiesnek, rossz hétvégéket hoznak, a bajnoki éllovas Fernando Alonso idén eddig csak egyetlen alkalommal nem szerzett pontot és gyakran olyankor is a dobogóra kapaszkodik, amikor erre nem “jogosítaná” a rajtpozíciója vagy más körülmények. Ha nem történik valami nagy fordulat, a spanyol valószínűleg ezért lesz háromszoros bajnok 2012 végén.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner ennyire nyíltan ezt nem mondhatja ki, de ő is leismeri, hogy “bosszantó” Alonso sorozatos jó szereplése, hiszen a ferraris legutóbb, Szingapúrban is hozott egy harmadik helyet, amikor a címvédő Sebastian Vettelnek végre sikerült nyernie.

“Seb idén már sokkal tapasztaltabb. Soha nem adja fel, pedig volt jó néhány problémája. De sosem láttam még olyan összeszedettnek, mint most, Szingapúr előtt. Nagyon meggyőző versenyt futott. A bajnokság még nyitott, de bosszantó, hogy Fernando minden verseny végén odakeveredik a dobogóra” – mondta az angol.

Horner szerint azonban továbbra is jó esélyei vannak Vettelnek is, hat futam hátra van, a 29 pontos hátrány simán behozható:

“2010-ben Seb két futammal a vége előtt még 25 pont hátrányban volt, ez mutatja, hogy még bármi lehetséges bárki számára. Idén pechünk volt párszor, de voltak jó versenyeink is, keményen dolgozunk az autó fejlesztésén a további futamokra is. Hajtani fogunk, de Fernandónál több pontot kell szerezni végig, azaz jó lenne, ha több autó lenne köztünk és közte.”