Felipe Massa ferraris szerződése a szezon végén lejár, az elmúlt évek mérlege pedig nem túl fényes a brazil számára, Fernando Alonso mellett idényről idényre egyre kevesebb pontot gyűjtött, tulajdonképpen másodhegedűsnek is kevés.

Az év folyamán hírbe hozták már Massa helyével Sergio Perezt, Adrian Sutilt, Nico Rosberget, Jenson Buttont, Nico Hülkenberget, Paul di Restát, Kimi Räikkönent és Heikki Kovalainent is.

Massa az utóbbi időben valamelyest összeszedte magát, így bár valószínűnek tűnik, de biztosra nem vehető, hogy elküldik az év végén. Ő maga arról beszél, hogy eredményekkel igyekszik megszolgálni a további bizalmat, és ha ezek megvannak, akkor elérhető nagyágyúk híján nála jobbat úgysem találnak.

Szingapúrban Alonso hasonló logikát alkalmazva beszélt a 2013-as csapattárs kérdéséről, a kétszeres bajnok hangsúlyozta, hogy csakis erősebb, de a Ferrari iránt kellő alázattal rendelkező pilótával szabadna lecserélni Massát. A spanyol az állítólagos jelöltek többségét biztosan nem tartja alkalmasnak.

“Immár három éve dolgozom Felipével és igazán jó a viszonyunk. Ha a csapatnál úgy döntenek, hogy lecserélik őt, akkor az új érkezőnek még Felipénél is jobbnak kell lennie” – szögezte le.

“Sok nevet láttam már, de nem tudom, hogy ésszerűen vagy csak érzelmi alapon emlegették őket. Hallani mindenféle neveket, de ha összevetjük, hogy Felipe mit ért el eddig a Forma-1-ben, és mit értek el ezek a kis nevek…”   

“De úgy gondolom, hogy tiszteletben kell majd tartani a csapat döntését. A véleményem az, hogy mindenképpen olyan pilóta kell, aki tiszteli a Ferrarit, aki tiszteli azt a hagyományt, hogy itt mindannyian a csapatért, a vörös autókért dolgozunk, azt, hogy mindig ez az első.”