A Belga Nagydíjon történt rajtbaleset után ismét a figyelem középpontjába került a pilóták biztonsága. Romain Grosjean Lotusa kis híján levitte Fernando Alonso fejét, emiatt sokan úgy gondolják, elkerülhetetlen a pilótafülkék valamilyen formában való bezárása. “A fejvédelem ellentmondásos kérdés, tőlem szokatlanul én is birkózom vele” – írta Mark Webber a BBC-n vezetett rovatában.

“A nyitott formaautós versenyzésre vágyik a versenyzők legnagyobb része, ez a műfaj hihetetlen precizitást követel, a legjobb versenyautók is itt vannak. Ezt senki nem akarja elveszíteni, úgyhogy muszáj helyes döntést hoznunk. Ez egy nagy lépés a sportnak.”

“Tény, hogy Romain nem sokkal vétette el Fernando fejét. Az FIA már elvégzett néhány vizsgálatot, most úgy tűnik, hogy egy bukócső jellegű, az autók elejére szerelt biztonsági keretet vezethetnek be a nem túl távoli jövőben. Azzal most ne foglalkozzunk, hogy ez sokak szerint ronda, a legnehezebb kérdés, hogy pontosan mi ellen is akarunk védelmet biztosítani.”

“Személy szerint úgy gondolom, nagyobb prioritást érdemelne annak megakadályozása, hogy az autók felemelkedjenek a levegőbe. Az ilyesmi gyakrabban történik meg, a pilótafülkét ritkábban éri sérülés, de ettől még komolyan kell venni. Szerencsés voltam, amikor 2010-ben repültem egyet Valenciában, szerencséje volt most Fernandónak is, de mindannyian tudjuk, hogy egyszer véget ér a szerencsesorozat.”

“A pilótáknak is felelősséget kell vállalniuk. Az utóbbi tíz évben kicsit megnőtt az agresszivitás szintje, egyszerűen azért, mert mindenki azt látja, hogy ezekből az autókból egy nagy baleset után is ki lehet szállni. Lehet biztonságosan és veszélyesen is agresszívnek lenni, de ahogy mindig mondtam: versenyezni nem az F1-ben kell megtanulni.”