Romain Grosjean és Kimi Räikkönen silverstone-i tempója megmutatta, hogy a Lotus akár a Ferrarival és a Red Bull-lal is tudna küzdeni az első helyért, ám mindkét pilóta túl messze volt az elejétől ahhoz, hogy beleszóljon Mark Webber és Fernando Alonso csatájába. A finnt KERS-problémák hátráltatták az időmérőn, míg a francia a Q2 végén megpördült, így az edzés utolsó szakaszában már nem javíthatott helyezésén. Grosjean az első körben Paul di Restával is koccant, a mezőny legvégére esett vissza, ennek ellenére beért hatodiknak.

Noha újabb lehetőséget hagyott veszni a Lotus, Eric Boullier csapatfőnök szerint nem okoz problémát, hogy eddig nem jött össze a győzelem. “Azt kell mondanom, hogy semmilyen szinten nem vagyunk frusztráltak” – mondta Boullier. “Ez még csak az idény kilencedik versenye volt. Még tizenegy van hátra, előbb-utóbb jönni fog.”

Boullier szerint továbbra is az időmérős javulás lenne a kulcs a nagyobb sikerekhez. “Jobb kvalifikációkra lett volna szükség mindkét pilótánktól. Ha Kiminek hamarabb feltesszük a gumikat Silverstone-ban, bekerülhetett volna az első négybe, a jobb rajthely pedig esélyt adott volna számunkra a győzelemre. Ez a kulcs.”

“Versenyzőink gyorsak a futamokon. Jó stratégiára építkezünk, de ha nem kvalifikálunk jobban, nem lehetünk igazán erősek a futamokon. Jobb rajtpozícióval arra is kisebb az esély, hogy olyan incidensekbe keveredjünk, mint Romain Angliában.”