Tegnap Münchenben Peter Noll bíró nyolc és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Gerhard Gribkowskit, amiért a bankár 2005-ben 44 millió eurós csúszópénz fejében akkori munkaadóját, a Bayerische Landesbankot megtévesztve értékén alul adatta el a pénzintézettel a Forma-1 jogaiban bírt tulajdonrészét.

A bíróság bizonyítottnak látta a bankár ellen felhozott vádakat, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, hűtlen kezelés és adócsalás bűncselekményekben találták vétkesnek, azaz hivatalosan kimondták, hogy Ecclestone megvesztegette Gribkowskit.

A bíróságon tanúként korábban maga Ecclestone is megjelent, a kifizetést nem tagadta, de azt vallotta, hogy a bankár zsarolta őt, azzal fenyegette, hogy bajba keveri a brit adóhatóságnál.

Ugyan az F1 urának jogi képviselője nemrég egy közleményben hangsúlyozta, hogy a Gribkowski-ügyben született ítéletnek semmilyen vonzata nem lesz kliense tekintetében, jelenleg úgy tűnik, hogy a kisember sem ússza meg szárazon.

Az ügyész, Christoph Rodler perbeszédében “zavarosnak” titulálta Ecclestone zsarolási történetét, az angolt “bűntársnak” nevezte, akinek “létérdeke” volt a vesztegetés, hiszen “élete művéről” volt szó az ügyben. Ecclestone-t eddig nem vádolták meg semmivel Németországban, de nem lenne meglepő, ha hamarosan ilyenről hallanánk.

“Az ítéletet arra alapozták, amit ő mondott nekik. Én az igazságot mondtam. Szerintem Gribkowski úr azt mondta a bíróságon, amit hallani akartak. Azt hiszem, ellenem nem lesz további lépés, persze sose lehet tudni” – reagált a hírekre Ecclestone a Reutersnek, hozzátéve, hogy a brit adóhatóság azért vizsgálódik nála. “A történtek után az lett volna a meglepő, ha nem keresnek meg” – mondta.

A vesztegetés kimondása a Forma-1 egészére is nagy hatással lehet, a korrupciós ügy miatt a Mercedes akár távozhat is a sportágból.