A 2010-ben Lotus néven indult, idén már Caterhamként futó kiscsapat bemutatkozása óta a legerősebb újonc volt, de a középmezőny beérése így is csak álom maradt számukra az elő két évben. 2012-re már nincs pardon, a régi csapatokkal való harc és az első világbajnoki pont a cél, Valencia pedig meg is hozta az első igazi eredményt ezen a téren.

Az új fejlesztésekkel felszerelt autóval Heikki Kovalainen a kvalifikáció első szakaszában erőből verte a Toro Rossó-s Jean-Eric Vergne-t, továbbjutott a Q2-be, ahol aztán a kvalifikáción amúgy nem remekelő francia újonc csapattársát, Daniel Ricciardót is nyílt küzdelemben előzte meg. A finn pilóta természetesen nagyon elégedett a szombat délutánnal:

“A mai teljesítmény a csapat nagyszerű munkájának eredménye. Délelőtt még nem tudtuk, hogy sikerülhet-e ez, de mindkét Q1-es etap nagyon jó volt. A hőmérséklet emelkedésével és a pálya javulásával egyre jobb lett az autó, az utolsó körön mindent kihoztam a lágy gumikból. A Q2-ben kivártunk a végéig, hátha sikerül javítani a Q1-es időn. Ez nem jött össze, de a célt így is elértük, mindkét Toro Rossót megvertük, ami nagyszerű érzés.”

“A holnapi nap így már igazán érdekes lehet, úgy tűnik, versenyben lehetünk majd velük, ez nagy előrelépés a csapat számára. Már az elmúlt futamokon is egyre közelebb kerültünk hozzájuk, de itt, a mostani körülmények mellett és az új fejlesztésekkel végre tényleg esélyünk van belépni a középmezőnybe. A mai eredményt jól lenne hasonló jóra váltani holnap, menjünk még tovább előre!”

A mostani eredmény és a vasárnapi lehetőség pontosan az, amire Kovalainen vágyik, hiszen pénteken arról beszélt, hogy szívesen marad a csapatnál, ha sikerül az előrelépés, az a legfontosabb számára, hogy bizonyíthassa, mire is képes:

“Mindig is hajtok és ezzel elégedett lehetek. Mindig 110 százalékot adok, nem hagyom, hogy a pozíciónk megzavarjon. Keményen hajtom a csapatot is, hogy a jó irányba menjünk – az év végéig érkező fejlesztéseink kulcsfontosságúak lesznek. A csapat jól halad, elvileg előrelépünk. Nem titok, hogy vágyom a sikerre” – mondta a finn, amikor a jövőről kérdezték.

“Nagyon jól teljesítek, de nehéz megítélni, hogy mennyire jól, mert a senki földjén vagyunk. Még nem tudok igazán küzdeni a többiekkel, nem látszik, mire vagyok képes. Ezt a kérdést meg kell majd gondolnom. De egyelőre nem gondolkodtam még rajta, nem nézelődtem másfelé, a csapattal sem beszéltem róla. Meglátom, hogy alakulnak a dolgok. Természetesen előrébb akarok jutni, jövőre már nem akarok ugyanitt tartani, és szerintem a csapat sem” – tette hozzá.