Bár a Ferrari teljesen versenyképtelen autóval kezdte a 2012-es idényt, Fernando Alonos “kármentő” szereplésével sikerült kihúzniuk az európai szezon kezdetéig, a fejlesztési csomagok érkezéséig, mostanra pedig már egyértelműen az élmezőnybe tartozik a vörös járgány.

A főtervező, Nikolas Tombazis a csapat hivatalos oldalán megjelent interjújában arról beszélt, hogy a téli tesztek óta gyakorlatilag teljesen újjáépítették az autót, mostanra bízhatnak abban, hogy a bajnoki cím is meglehet az év végén.

“Hogy joggal vagy sem, mindenesetre a Ferrarival szemben az az elvárás, hogy minden futamon nyerjen, mindig versenyképes legyen. Az idény elején versenyképtelenek voltunk, ami nagyon megrázott engem és a kollégáimat. Nehéz hónapok voltak, de leszegtük a fejünket, higgadtan kezeltük a problémákat, és azt hiszem, az elmúlt pár futam nagy morális lökést adott mindannyiunknak, elhittük, hogy sikeresek lehetünk végül.”

“A Montrealban használt kipufogó az autó bemutatásakor, Jerezben használt változat testvére volt. A korábbi elég bonyolult rendszer volt, sok problémát okozott, azaz nem javított az időkön, nem segítette a pilótákat. Ezért azt ejtettük, közben pedig az autó más gyengeségeit orvosoltuk, amíg nem jött az első nagy frissítési csomag a Spanyol Nagydíjra” – magyarázta a mérnök.

“Akkor egy központi elrendezésű kipufogót használtunk, de addigra gyakorlatilag teljesen átépítettük az autót az első szárnytól kezdve a diffúzoron, a hátsó szárnyon, az oldalsó légterelőkön keresztül egészen a fékhűtőkig, aerodinamikai szempontból tulajdonképpen egy teljesen új autó volt.”

“Azonban tovább dolgoztunk a kipufogón is, hogy egy robusztusabb, egyszerűbb rendszert fejlesszünk, ez lett a Kanadában bevetett változat, amely azonban az eredeti, téli verzió rokona.”

Tombazis leszögezte, hogy a felzárkózás után cseppet sem dőlnek hátra, ezután is óriási iramban dolgoznak tovább az autó fejlesztésén, az Európa Nagydíjra is érdemi újításokat visznek.

“Pillanatnyilag nagyjából elégedettek lehetünk, ha azt nézzük, honnan indultunk. De semmiképp sem lehetünk teljesen elégedettek, hiszen még mindig nem tudjuk uralni a versenyeket, nem tudjuk megnyerni mindet, pedig ez a cél. Erősek az ellenfelek, ők is folyamatosan fejlesztenek, ez a verseny a szezon végéig folyik majd.”

“Mi is ugyanolyan intenzitással dolgozunk tovább, a tervünk az, hogy minden futamra hozzunk valami fejlesztést, már Valenciára is. A hétvégén az első szárnnyal és a padlólemezzel kísérletezünk, közben a kipufogó is tovább fejlődik. A következő futamokra is sorakoznak az újítások.”

A spanyol Marca híre is alátámasztja a Ferrari lendületét, a sportlap arról ír, hogy Maranellóban példátlan erővel dolgoznak az F2012-esen, de emellett már folyik a munka a jövő évi autón sőt a 2014-ben már új V6-os turbómotorokat használó, radikálisan más aerodinamikájú modellt is fejlesztik.