Pár hete merült fel, hogy a 2010-ben és 2011-ben a rali-világbajnokságon versenyző Kimi Räikkönen az F1 nyári szünetében idén is rajthoz állna a Finn-ralin, ami a negyedik ilyen versenye lehetne, hiszen már 2009-ben, a Ferrari F1-es pilótájaként is indult a futamon.

A csapat – jól emlékezve Robert Kubica tavaly februárban egy kis olaszországi ralin történt balesetére – természetesen gyorsan kizárta ezt, egyesek pedig arról kezdet pletykálni, hogy emiatt Räikkönen kapcsolata meg is romlott a Lotusszal. A finn cáfolta a híreket:

“Természetesen szeretnék ralizni, de emiatt nem veszekszünk a csapattal. Ismerem a szabályokat, szóval nem volt meglepetés. Az egész sztori úgy jött elő, hogy valaki megkérdezte, hogy szeretnék-e ott lenni. Persze hogy szeretnék, de ismerem a szerződésem szabályait, a helyzetet” – mondta kanadai versenyhétvégén.

“Jó lenne indulni, hiszen az a hazai versenyem, ismerem a pályát, az utakat, de tökéletesen megértem a csapat álláspontját, tudom, mi történt. Elengedhetnének, de ha valami történne, elég hülyén néznének ki” – tette hozzá.

Ha a rali miatt nincs is feszültség a csapat és Räikkönen között, a főnök, Eric Boullier nem titkolja, hogy a 2007-es bajnok időmérős teljesítményével nem elégedettek, de azt is hangsúlyozta, hogy segítenek neki. A francia egy frissebb megszólalásában arról beszélt, hogy már sejtik is, mivel lehetne javítani a kvalifikációs szereplést.

“Nem mondanám, hogy az autó túl érzékeny” – mondta, utalva arra, hogy a Lotus E20-asa általában a melegebb körülmények között teljesít jól. “De tudjuk, hogy a gumiknak kicsi  a tartománya, és ha az autó inkább kíméli őket, akkor valamivel segíteni kell a felmelegítésüket. De vannak is már ötleteink arra, hogy mit is csináljunk. Van rá megoldás. Nem mondom, hogy a pole-ért küzdünk majd, de ezután egyértelműen jobbak lehetünk az időmérőn.”