A Force India csapatvezető-helyettese, Bob Fernley szerint az elmúlt idények eredményei, főleg a 2011-es szép teljesítmény alapján itt az ideje az újabb hosszú távú stratégia kialakításának. Ha a tulajdonosok megfelelő pénzt fektetnek be, a silverstone-i alakulatnak az élmezőnybe való betörés lehet a következő célja.

“Azt hiszem, alapvetően újra kell gondolnunk a helyzetünket. Az átalakítási tervet 2009 elejével indítottuk, most a harmadik (sic!) évben járunk és egész szépen teljesítettünk minden célt” – utalt vezető az egyre javuló bajnoki helyezésekre (2009 – 9. hely, 2010 – 7. hely, 2011 – 6. hely).

“A tulajdonosok számára most az a kérdés, hogy azt szeretnék, ha maradnánk a legjobb üldöző vagy lépjünk, hogy dobogóesélyes válhasson belőlünk. Dönteniük kell, mert pénzügyileg ez igen lényeges. A következő pár hónap során előkészítjük a döntési folyamatot számukra, ők pedig majd megszabják a további irányt.”

A Force India jelenleg a Kingfisher Airlinesszal a csőd szélén egyensúlyozó Vijay Mallya, (42,5 %), a tavaly csatlakozott másik indiai milliárdos, Subrata Roy Sahara (42,5 %) és a holland Mol család (15 %) kezében van.

Fernley egyébként úgy látja, hogy azonnali nagy befektetés nélkül is viszonylag jól teljesíthetnek, lendületben van a csapat és a téli tesztekkel is elégedettek lehetne eddig.

“Remélhetőleg idén is előrébb tudunk lépni, az nagyszerű lenne. Amíg nem lesznek megvonások és  a következő egy-két évben is ott leszünk a sűrűjében, akkor tulajdonképpen így is teljesítjük a most érvényes célokat, aztán remélhetőleg tovább építkezhetünk egy újabb programmal.”

“Sok múlik majd azon, amikor Melbourne-ben kiderül az erősorrend és az, hogy a teljesítmény szempontjából miért is küzdhetünk idén. Akkor majd azt is tudjuk, hogy mit kíván a cél elérése. Egyelőre úgy tűnik, hogy versenyben vagyunk, azok vannak előttünk és azok vannak mögöttünk, akikre számítottunk.”

A helyettes csapatfőnök azért arra is figyelmeztetett, hogy az utolsó, csütörtökön kezdődő teszten az eddig látszólag igen jó kisebb csapatok hátrébb fognak csúszni, amikor a nagyok bevetik a végső, immár a szezonnyitóra szánt fejlesztési csomagjaikat.

“Biztos vagyok benne, hogy a hét vége felé már mindenki elkezdi próbálgatni az ausztráliai csomagját, természetesen mi is így teszünk majd. De nálunk ez nem lesz nagyszabású dolog, viszonylag kis újítás, az élcsapatoknál viszont nagy változásokat látunk majd szerintem.”