Hiába készült nagy reményekkel a Ferrari a 2012-es idényre, az első két tesztsorozaton egyértelműen alulmúlták a várakozásokat, a radikálisan új megközelítéssel készült F2012-essel lassan haladt a munka.

A tegnap lezárult első négynapos barcelonai teszt végén azonban Felipe Massa arról beszélt, hogy végre pozitív irányba indultak.

“Azt hiszem, egyértelműen ezt az irányt kell követnünk az utolsó tesztnapokon, úgy gondolom, pozitív volt a mai nap, nem is délelőtt, de délután már igen. Azt mondhatom, hogy most már egy kicsit bizakodóbbak vagyunk, mert megtaláltuk a munka irányát, biztos vagyok benne, hogy ezután már látható lesz a fejlődés” – mondta Barcelonában az újságíróknak.

“Korábban nem kellett ennyi irányban gondolkodnunk, idén nagyon sok lehetőség van, lényeges volt, hogy hogy megtaláljuk a helyes irányt és meggyőződésem, hogy meg is találtuk.”

Massa ezzel együtt azért óvatosan fogalmazott, amikor arról kérdezték, hogy egy tízes skálán mennyire értékelné az autót ahhoz képest, amilyennek szeretnék látni:

“Azt hiszem, öt fölé, de még dolgoznunk kell, hogy oda jussunk, ahol szeretnénk lenni. De mostanra legalább a jó irányba sikerült lépnünk.”

A Ferrari – a Red Bull-lal együtt – jövő péntektől a rá következő hétfőig, azaz március 2-5. között tesztel majd újra Barcelonában. Úgy tudni, hogy az olasz csapat azért tolta el egy nappal az eredetileg 1-4. között zajló tesztjét, hogy időt nyerjen az új alkatrészek legyártásához.