Míg a legtöbb nagycsapat már két héttel ezelőtt Jerezben tesztelni kezdte 2012-es autóját, a Mercedesnél úgy döntöttek, hogy idén inkább két héttel tovább folytatják a gyári fejlesztési munkát és csak a második, barcelonai tesztre viszik el a W03-ast.

Az új ezüst nyíl bemutatóját holnap reggel tartják a barcelonai bokszutcában, azonban az autó már nem lesz pályaszűz. A német-brit csapat a múlt csütörtökön még Silverstone-ban megtartotta a járgány shakedownját, kihasználva a promóciós tevékenységre, filmforgatásra engedélyezett 100 km-es távot, amelyet azonban csak a Pirelli demós gumijaival lehet végezni.

Ross Brawnék azonban egy másik kiskapuval is éltek, miután minden kihagyott hivatalos tesztnap után jár egy privát tesztnap, ők pedig csak három napot töltöttek Jerezben a régi autóval, így tegnap Barcelonában gyakoroltak. A W03-ason ezúttal már normális versenygumik voltak és természetesen a távot sem korlátozta semmi.

Az autót Michael Schumacher és Nico Rosberg is vezette a Circuit de Catalunyán, a csapat beszámolója szerint több mint 300 km-t tettek meg a riválisok figyelő szemei nélkül. Ma lesz idejük feldolgozni az adatmennyiséget, így holnapra valamennyit le is faraghatnak a tesztelési lépéshátrányukból.

“Michael és Nico első benyomásai jók voltak” – árulta el a német Bildnek a Mercedes motorsportfőnöke, Norbert Haug.

“Nem hiszem, hogy nagy meglepetést okozunk majd az autó leleplezésénél, de azt nagyon is remélem, hogy van néhány jó ötlet az autónkon. Jó alap a munkához, de nem forgatjuk fel a világot vele, azonban mindenképp előrelépést jelent” – magyarázta a német immár az Autosportnak.

“Azt sem mondanám, hogy ez egy új kezdet. Az autó az elmúlt két év tanulságainak terméke. Az első évünkben volt három dobogós helyezésünk, de tavaly nem jó irányba indultunk. A Red Bull-lal, a McLarennel és a Ferrarival való rendszeres küzdelem nagy kihívás. Tanulnunk kell, a megfelelő irányba kell vinnünk a csapatot, de meggyőződésem, hogy képesek vagyunk erre” – tette hozzá.