Bár Jarno Trulli nem akart hinni benne, már jó ideje pletykáltak róla, hogy a Lotus Renault-tól tavaly év végén ejtett Vitalij Petrov “kivásárolhatja” az olasz veteránt a Caterhamnél. Mostanra hivatalos, a kiscsapat bejelentette a pilótacserét.

A Caterham F1  közlése szerint  Petrov “azonnali hatállyal” váltja Trullit, ma már üléspróbán vesz részt a csapat hinghami központjában, a jövő heti barcelonai teszten pedig már vezeti is az autót.

“Örömmel üdvözöljük Vitalijt a csapatnál, kíváncsian várjuk, hogyan tölti be a szerepét a 2012-re és azutánra tervezett előrelépésünkben! Már az első találkozáskor világossá vált, hogy Vitalij érti és osztja a fejlődési szándékainkat. Az első orosz F1-esként egy hatalmas nemzet reményeit testesíti meg, a tehetsége és az egyik riválisunknál szerzett friss tapasztalatai pedig óriási szerepet játszhatnak majd a fejlődésünkben, amelynek során be akarjuk érni a régi csapatokat” – mondta Caterham-vezér Tony Fernandes.

“Egyben szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Jarnónak, aki kulcsszerepet játszott a csapat létrehozásában és fejlődésében, amióta 2009 decemberében csatlakozott hozzánk. Tudta, hogy egészen más körülmények várják majd nálunk, mint előtte, de amikor megfelelő csomagot tudtunk adni a számára, mindig ragyogóan dolgozott. Nem volt könnyű döntés Jaro lecserélése, de szükséges volt ahhoz, hogy új lendületet adjon a csapatnak, valamint a globális gazdasági helyzetet is szem előtt kellett tartanunk. Jarno született tehetség, az eredményei örök időkre tanúskodnak majd erről. Megegyeztünk a kapcsolatunk felbontásáról, de mindig is a családunk része marad” – tette hozzá a maláj üzletember.

“Tony és az egész csapat szenvedélye ragadós, megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok hozzájuk és segíthetek ebben a komoly kihívásban, hogy 2012-ben és a további idényekben az előrébb álló csapatokkal küzdhessünk! Egész télen keménye edzettem, hogy készen álljak, ha autóba kell ülni. Már az eddig látottak alapján is egyértelmű, hogy az új modell előrelépés 2011-hez képest, alig várom, hogy Barcelonában megtapasztalhassam! Ugyanekkor hadd mondjak köszönetet a partnereimnek és a szurkolóimnak, amiért támogattak és türelmesek voltak!” – nyilatkozta Petrov.

Az F1-től 15 szezon után búcsúzó egykori Minardi-, Prost-, Jordan-, Renault-, Toyota- és Lotus-pilóta Trulli így köszönt el: “Szeretnék köszönetet mondani a csapatban mindenkinek az együtt töltött két idényért. Együtt a nulláról építettünk fel és konszolidáltunk egy Forma-1-es csapatot, büszke vagyok, hogy részese lehettem ennek. Megértem a csapat döntését és mindenkinek a legjobbakat kívánom az új idényre!”

Petrovnak csak segített a kirúgás?

Érdekes módon Petrov korábbi főnöke, a Lotus-tulajdonos Gerard Lopez épp tegnap nyilatkozott az orosz elküldéséről, a luxemburgi úgy látja, ezzel csak jót tettek vele.

“Úgy éreztük, hogy ő azt hiszi, ha hozza a szponzorok pénzét, akkor itt maradhat a következő öt évben. De az F1 nem így működik, itt mindenért keményen meg kell dolgozni. Szerintem Vitalijnak kellett egy ilyen sokk, akár kimarad egy évig, akár egy másik csapatnál jut szerephez, az elküldés csak jót tesz neki” – mondta az Auto Motor und Sportnak.

Lopez a 2009-es beugrása és elküldése után idén újraalkalmazott Romain Grosjean helyzetével vont párhuzamot: “Romain is hasonló helyzetben volt. Azt hitte, hogy minden megy majd a maga útján. Azért figyeltük azután is és végül úgy láttuk, megérdemel egy második esélyt.”

A luxemburgi a Petrovval együtt elküldött, azóta a Williamshez igazolt Bruno Sennát is felhozta: “Emlékszem, Indiában a 14. helyről rajtolt és jó hangulatban indult a versenyre. Azt gondoltam, ilyen nincs! Ha valaki a 14. helyre kvalifikál, akkor illene azon idegeskednie, hogy vajon mit rontott el.”