Tavaly év végén meglepetésre mind Jaime Alguersuarit, mind Sebastien Buemit elküldte a faenzai csapat, hogy helyükre a teljesen újonc Jean-Eric Vergne-t és a korábban tesztpilóta, majd HRT-s Daniel Ricciardót igazolja le 2012-re.

A csapatfőnök Franz Tost kijelentette, hogy az ő feladatuk az, hogy tehetséges pilótákat készítsenek fel a Red Bullnál való versenyzésre, így a világbajnoki címért folyó harcra is. Tost szerint erre sem Alguersuari sem Buemi nem volt alkalmas. A csapatfőnök szerint mindkettőjüknek hálásnak kéne lenniük, hogy a Red Bull egyáltalán adott nekik esélyt a Forma-1-ben való versenyzésre.
“A Forma-1 a világ egyik legkomolyabb teljesítményt igénylő sportja, ahol a versenyző bemutatkozása létfontosságú” – mondta Tost a Forma-1 hivatalos weboldalának adott interjújában.

“Mindkettőjüknek hálásak lehetnek a Red Bullnak, hiszen a támogatása nélkül sosem jutottak volna el idáig. Most viszont már van referenciájuk, így más csapatoknál is folytathatják a karrierjüket. Buemi továbbra is nekünk fog dolgozni, mint harmadik pilóta. Azt, hogy Alguersuari mihez kezd, nem tudom. De elegendő tapasztalatot és hírnevet kapott a csapattól, hogy könnyen folytathassa a versenyzést máshol. Túlzás lenne azt állítani, hogy nem a Forma-1-be valók, inkább azt mondanám, hogy néha nagyon jó futamokat futottak, ez viszont nem elegendő, hogy betöltsék egy világbajnok csapat ülését. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy máshol egy nagyon sikeres versenyzői karriert futnak majd be.”

A Red Bull motorsportvezére, pilótaprogramjának ura, Helmut Marko már korábban hangsúlyzota, hogy Alguersuari és Buemi nem győztes típusok. 
“Lehet abban valami, amit Helmut mondott” – folytatta Tost. “Nekünk az a feladatunk, hogy kiszolgáljuk egy kétszeres világbajnok csapat pilótaigényét. Egy ilyen versenyző gyors, megbízható, képes a győzelemért küzdeni és elszánt, hogy megnyerje a világbajnoki címet. Jaimét és Sebastient ilyen szemmel néztük, és nem találtuk őket erre alkalmasnak. Ezért gondoltuk, hogy nem ölünk több energiát a versenyeztetésükbe, így két újonccal vágunk neki a 2012-es évnek. Ez a legjobb, amit tehetünk.”
Tost szerint Vergne és Ricciardo számára az első pár futam nagyon nehéz lesz, de bízik a teljesítményükben.


“Mindkettőjük bámulatosan jól szerepelt minden olyan versenysorozatban, ahol eddig megfordultak a Forma-1 előtt, így kerültek a képbe. Daniel már 11 Forma-1-es futamon szerepelt, és sokszor vezetett a pénteki szabadedzéseken, a tapasztalata előnyös. Viszont azt kell mondanom, hogy nem lesz könnyű számára sem kiugró teljesítményt nyújtani az első évében. De pont erre való a második év. Azt várom el mindkettőjüktől, hogy megbízható teljesítményt nyújtsanak. Fejlődniük kell. És itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy állandó pontszerzők legyenek, hacsak nem építettünk egy nyerő autót.”

“Az első négy, tengerentúli futam nehéz feladat lesz a számukra, hiszen nem ismerik a pályákat, de amikor visszatérünk Európába, úgy hiszem, hogy jelentősen jobban fognak teljesíteni. Mindkettőjük számára lesznek nehéz időszakok, de ez a fejlődés része. Sebastian Vettel sem lett egyből világbajnok. Vergne és Ricciardo számára nagy a tét, a kétszeres világbajnok csapatársát keresi a Red Bull, ha Mark Webber már nem lesz a csapat része. Ezért kell megküzdeniük.”
Habár a két menesztett pilóta, Alguersuari és Buemi joggal lehet csalódott, hamar megtalálták a módját, hogy felálljanak a kudarc után. Buemi a Toro Rosso harmadik számú pilótája lesz, és ezen kívül a Toyota csapatában fog versenyezni a most induló, World Endurance Championship mezőnyében a Le Mans-i futamon. Az, hogy a spanyol mihez fog kezdeni, még kérdéses, de pletykák szerint a Mercedes harmadik számú pilótája lehet, és továbbra is a SEAT nagykövete, valamint elismert DJ-ként is tevékenykedik.