Az önként vállalt kiadáscsökkentő program (RRA) az elmúlt másfél évben egyre inkább megosztotta a csapatokat, az egyezmény betartása és újratárgyalása körüli viták pedig végül odáig fajultak, hogy decemberben a Red Bull, a Ferrari, a Sauber és a Toro Rosso is kilépett a csapatok szövetségéből.

A Lotus F1 tulajdonosa, Gerard Lopez is elgondolkodott már a szövetségből való kilépésen, ám ez sem aggasztja túlzottan Martin Whitmarsh FOTA-elnököt. A McLaren csapatfőnöke szerint teljesen mindegy, hogy közös csoportként hogyan hívják az istállókat, a lényeg, hogy folytatódjon a közös munka.

“Nem ragaszkodom feltétlenül a FOTA-hoz, mint márkanévhez” – mondta Whitmarsh. “Ami fontos, hogy a csapatok felismerjék, vannak kritikus ügyek a sportágban, amelyekkel kapcsolatban jobb, ha együttműködünk és értelmes döntéseket hozunk. Remélem és hiszem, hogy ezt folytatni fogjuk.”

Peter Sauber szerint is nagyon fontos, hogy a csapatok folytassák a közös munkát, mert a kiscsapatok számára még mindig borzasztó nehéz a túlélés. “Továbbra is állandó kapcsolatban vagyunk a többi csapattal és megtárgyaljuk a fontos kérdéseket” – fogalmazott Sauber. “Betartjuk az augusztusi gyárbezárásról született megállapodást is. A költségcsökkentés nagyon nehéz és bonyolult ügy, az RRA egy lépés volt a helyes irányba, de most sürgősen újabbaknak kell következniük, mert a kiscsapatok helyzete nem vált egyszerűbbé az elmúlt hónapokban.”