A közvélekedés szerint idén is az lesz a világbajnok, aki a Red Bullt meg bírja állítani, de a Ferrari hisz abban, hogy az újonnan épített autójuk képes lesz letaszítani a trónról a két éve uralkodó Red Bull-csapatot. A maranellói istálló a harmadikként végzett a legutóbbi bajnokságban a Red Bull és a McLaren mögött, Fernando Alonso pedig a negyedik sort foglalta el az év végi összesítő táblázatban Sebastian Vettel, Jenson Button és Mark Webber után.
A spanyol pilóta felfedezője, egykori főnöke és menedzsere, Flavio Briatore is tudja, hogy a Red Bull jobb mint a Ferrari, mégis hisz Alonsóban, úgy gondolja, hogy kétszeres bajnokban van annyi plusz, hogy elbírjon Vettellel.
“A Red Bullnak nagy előnye van, és csendben dolgoztak az elmúlt hónapokban” – nyilatkozta a La Politica nel Pallone című lapnak. “Úgy gondolom, hogy a Ferrari 2-3 tizeddel lehet majd lemaradva. Ha ez így lenne az első futamon, szerintem Alonso simán megnyerheti a versenyt.” 
Az olasz azt javasolja a Ferrarinak, hogy teljes mértékben álljanak a spanyol versenyző mellé, hiszen ő képes ledolgozni ezt a hátrányt. A stratégia eddig működött Alonso számára, a Renault-nál és a Ferrarinál is ő a kiemelt ember.
“Az előző szezon kiábrándító volt számára, de Felipe Massa balesetből tért vissza, korábban meg mindig jól teljesített. A második számű pilótának támogatnia kell az első számút, ehhez a csapatnak is hozzá kell járulnia. Olyan versenyképes autót kell a versenyzői alá adnia, amilyet csak lehetséges. A világbajnokságot egy ember nyeri meg, tehát a csapatnak is egy emberre kell fókuszálnia.”