A Forma-1-es csapatok első hivatalos téli tesztje február 7-10. között zajlik majd a spanyolországi Jerezben. A többség már ez előtt leleplezi új autóját, csak a HRT, a Marussia, és nagyok közül egyedüliként a Mercedes nem küldi pályára ekkor a 2012-es modelljét.

Míg a két sereghajtó beismerten késésben van a fejlesztéssel, a Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug hangsúlyozza, hogy a W03-assal nincsenek bajban, egyszerűen tartják magukat a többiekétől eltérő stratégiához.

“Ha fél év áll rendelkezésre egy autó fejlesztésére, akkor 10 nap is kulcsfontosságú lehet. Mi így döntöttünk. Mi végleges autót akarjuk tesztelni, amelyet az utolsó részletig letisztáztunk előtte. Ezért kell a plusz fejlesztési idő” – magyarázta az Autosportnak a német.

“Fontos hangsúlyozni, hogy ez tudatos döntés volt. Tudom, hogy a többiek ott lesznek az új autóikkal Jerezben, de ez (a Mercedes stratégiája) sem rendkívüli. Más felzárkózni készülő csapatok is döntöttek már úgy, hogy csak a második tesztre viszik az új autót, ez nem újdonság” – utalt Haug a Red Bull 2009-es és 2010-es gyakorlatára.

“Tökéletesen megértjük, hogy más csapatoknak mások a terveik és már az első tesztre mennek. De mi sem vagyunk késében, a terveink szerint haladunk, majd meglátjuk, mi lesz az eredmény.”

Idén csak három négynapos téli teszt lesz, az első Jerezben, majd két és három héttel később Barecolában, azaz a W03-ast csak nyolc napot próbálgathatja a Mercedes a szezonnyitó előtt. Haug ezzel együtt kiemelte, hogy Jerezben a régi autóval is tudnak 2012-re hasznos munkát végezni majd.

“Az első teszten is lesznek új alkatrészeink, amelyekkel ismerkedhetünk. Az új gumikat is használhatjuk, ami szintén jó, mert így össze tudjuk vetni az adatokat a régi gumik adataival. Minél többet meg kell tudnunk a gumik viselkedéséről.”