Lewis Hamilton és Pastor Maldonado megint megtalálta egymást Belgiumban, amikor teljesen értelmetlenül, önmagukat és másokat is veszélyeztetve lökdösődni kezdtek a pályán.

Az időmérő edzés második szakaszának végén Hamilton az addigi legjobb körét igyekezett befejezni, amivel bebiztosíthatta a helyét a Q3-ban. Lewis a Buszmegálló-sikánnál utolérte a két Williams-pilótát, Rubens Barrichellót és Pastor Maldonadót, és utóbbit meglehetősen erőszakosan előzte meg az utolsó kanyar kijáratánál.

A Williams venezuelai újonca megjegyezte Hamilton erőszakosságát, és az edzésidő lejárta után, a levezető körben bevárta a mclarenest, majd rálegyezett. Hamilton erre a Williams felé húzta a McLaren kormányát, és a két kakas összeütközött.

A versenybíróság (amelyben ezen a hétvégén az 1992-es világbajnok, Nigel Mansell látja el a pilóta-steward feladatait) mindkét pilótát beidézte meghallgatásra, és úgy döntött, Maldonadót öt rajthelyes büntetéssel sújtja, azaz a 16. helyett csak a 21. helyről rajtolhat. A McLaren angolja megúszta szóbeli figyelmeztetéssel, vagyis megtarthatja második rajthelyét.

A német RTL televízió szakkommentátora, Niki Lauda az eset után azt mondta, legalább 50%-ban Hamilton is hibás volt a balesetben, mivel először ő mozdult Maldonado irányába. A BBC kommentátora (és szintén korábbi F1-es pilóta), Anthony Davidson azt írta a Twitteren: “Nem vagyok meggyőződve, hogy Lewis teljesen ártatlan az ügyben”. David Coulthard, a BBC szakkommentátora és a brit újságírók többsége viszont egyértelműen Maldonadót látta hibásnak, egyesek szerint a venezuelai “nem való az F1-be”.

Hamilton és Maldonado afférja a Monacói Nagydíjon kezdődött, karamboljuk akkor a williamses versenyének végét jelentette. Monacóban a legtöbb szakember Hamiltont látta hibásnak, aki azzal tetézte a bajt, hogy rasszista jellegű nyilatkozatot adott (“Azért engem büntetnek, mert feka vagyok?”), majd burkoltan bírálta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) funkcionáriusait is.

A versenybírók az időmérő első szakaszában a 107 százalékos küszöböt nem megugró pilótákról is döntöttek: vasárnap Jerome D’Ambrosio, Vitantonio Liuzzi, Daniel Ricciardo és Michael Schumacher is indulhat majd, azaz teljes mezőny rajtol a Belga Nagydíjon.