A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) honlapján közzé tette a 2014-től érvénybe lépő új Forma-1-es szabályokat. Ezek közül a legérdekesebb, hogy a versenyautókat kizárólag elektromotor hajthatja, ameddig a bokszutcában tartózkodnak.
 
A szabályzat 5.19-es cikkelye kimondja: “Az autóknak elektromos üzemmódban (gyújtás és üzemanyag-ellátás nélküli motorral) kell működniük, amikor a bokszutcában tartózkodnak.”

Ezt a szövetség azzal igyekszik segíteni, hogy a jelenleg is használt KERS hibridrendszer teljesítményét a mostani 66 kilowatt duplájára, 120 kilowattra emeli 2014-től. Az FIA (és személy szerint Jean Todt elnök) végső célja, hogy ezzel is segítse az üzemanyag-felhasználás 35 százalékos csökkentését.

A fékenergia-visszavezető rendszer (KERS) maximális energia-leadása körönként 4 megajoule lehet, ami a 160 lóerős pluszteljesítmény 16,6 másodpercig történő felhasználását teszi lehetővé. Az energia-felvétel mennyiségét viszont  körönként 2 MJ-ban korlátozzák, ami 8,3 másodpercig teszi lehetővé a fékezési energia újrafelhasználását. Ez még így is több a jelenlegi 6,6 másodpercnél.

Az istállók – szintén a takarékoskodás jegyében – június közepén fogadták el az új motorformulát, hosszas huzavona után. Eszerint 2014-től 1,6 literes V6-os turbómotorok váltják a jelenlegi, 2,4 literes V8-asokat.

A két és fél év múlva életbe lépő technikai szabályzat másik érdekessége, hogy a Forma-1 történetében először előírja a fedélzeti indítómotor használatát.

Az F1-es kocsikat jelenleg külső indítómotorral indítják be. A saját indítómotor hiánya egy-egy kicsúszás, ütközés után gyakran vezetett kényszerű kiálláshoz. 2014-től ez megváltozik: akinek lefullad a motorja, saját erőből újraindíthatja a azt és folytathatja az edzést, vagy a versenyt.