Az Európa Nagydíj délutáni szabadedzését Fernando Alonso zárta az élen, a Valenciában tömegével neki drukkoló spanyolok a Ferraris sikerének örülhettek. A kétszeres bajnok a mezőnyből egyedüliként szorította 1:38 alá a köridőt.

Az edzés második felében, a szuperlágy gumikon azonban mások is gyorsak voltak, Lewis Hamilton bő kéttizeddel, Sebastian Vettel szűk hárommal maradt csak el a hazai kedvenctől, de még Michael Schumacher is jó időt ment a Mercedesszel – ha az erőviszonyok holnap délutánra is így maradnak, az idei év eddigi legnyíltabb időmérője következhet majd a kelet-spanyolországi kikötőváros utcai pályáján.

A top10-be az első négyes csapattársai mellett még a két Renault fért be, míg az idők alapján holnap kis szerencsével a két Williams vagy a két Force India csúszhat be a Q3-ba.

A délutáni gyakorláson nem történt említésre méltó incidens, mindössze két pilóta bosszankodhatott a garázsban: Jaime Alguersuari Toro Rossójában a motor adta meg magát, egyáltalán nem körözött, míg a Force Indiánál Paul di Restának kellett várnia az utolsó tíz percig, hogy a csapat kijavítsa a még délelőtt Nico Hülkenberg által falnak vitt autóját. A skót újonc 14. ideje az előzményeket figyelembe véve különösen szép.

A mezőny végében a Virgin formája jelent kisebb meglepetést: míg a piros-fekete autók a korábbi futamokon a Hispaniák elöl próbáltak menekülni, ezúttal a Lotusok szintjén vannak.

Európa Nagydíj, 2. szabadedzés, Valencia, 2011.06.24.