Michael Scumacher a 8. helyről kezdte a Kanadai Nagydíjat, de már az időmérő után arról beszélt, hogy jó versenyt vár vasárnap. A hétszeres montreali győztes jóslata bejött, legalábbis majdnem.

A német a verseny újrarajtolása után kiváló ütemű kerékcserékkel és előzésekkel a 12. helyről a másodikig kapaszkodott, a régi formájában versenyzett. A lendület a végére fogyott el, pontosabban a Mercedes tempója nem volt elég jó, az előzési zónában előbb Jenson Button majd Mark Webber is megelőzte az utolsó körökben, így elúszott a visszatérés óta első lehetséges dobogó. Meglett azonban az idei legjobb eredmény, egy 4. hely.

“Az egyik szemem sír, a másik nevet ez után a verseny után, nem tudom, örüljek vagy szomorkodjak-e. A végén már második is voltam, természetesen nagyon szerettem volna ott is végezni és újra a dobogóra állni” – mondta.

“De ha ez nem is jött össze végül, örülhetünk az eredménynek és a küzdelemnek. A piros zászló utáni jó stratégia tette ezt lehetővé, a csapat miatt is örülök ennek. A nézők is minden tiszteletet megérdemelnek, amiért velünk maradtak a nehéz körülmények között, sőt még szurkoltak is. Nagyszerű volt, remélem, hogy én is hozzájárulhattam a szórakoztatásukhoz!”

Schumacher csapattársa, Nico Rosberg a 11. lett.