A Kanadai Nagydíj második szabadedzése is azt mutatja – már amennyire lehet olvasni a pénteki eredményekből -, hogy idén talán először nem a Red Bull az egyértelmű favorit, az élen teljesen nyitott a küzdelem.

A délutáni gyakorlást Fernando Alonso zárta az élen, a spanyol bő háromtizeddel verte Sebastian Vettelt. A másik Ferrarival Felipe Massa csak egytizeddel maradt el a címvédőtől, míg mögöttük a két McLaren sorakozott.

Ki kell emelni a Force Indiá-s Paul di Resta ragyogó hatodik helyét, a skót újonc először jár a montreali pályán, de úgy tűnik, érzi a helyszínt. Ahogy délelőtt, a 7. Mark Webber mögött a top10 végébe befért még mindkét Renault és a williamses Rubens Barrichello is.

Az edzés második fele igen hektikusan alakult, a szűk, falakkal határolt pálya egymás után szedte az áldozatokat. Először Adrian Sutil verte a falnak a Force India bal első kerekét, a német a törött felfüggesztéssel természetesen nem tudta folytatni az edzést.

Öt perc sem telt el, amikor a négyes kanyarban, azaz az első sikánban a sauberes Kobajasi Kamui ugratott a kerékvetőn és rohant a falnak. A mentés és takarítás alatt előkerült a piros zászló, de az újraindítás után sem sokat pihent, ugyanis alig két perccel később a virgines Jerome D’Ambrosio lemásolta a japán balesetét, az edzést újra meg kellett szakítani.

A Saubernek nagyon rosszul jött Kobajasi bukása, hiszen a csapatnak a délelőtti edzés után le kellett cserélnie a nem 100 százalékos Sergio Perezt a McLarentől hirtelen kölcsönkért Pedro de la Rosára, ám az autó magas spanyolra átszabása sokáig tartott, így a veterán csak edzés végre léphetett pályára és nyilván nem tudott hasznos adatokkal szolgálni. De la Rosa így is szépen dolgozott, alig 14 köre alatt folyamatosan javította az idejét.

Az eltérő programok és az incidensek miatt továbbra is elég homályos a kép, az erőviszonyok talán a holnap délelőtti utolsó edzésen tisztázódhatnak valamelyest.

Kanadai Nagydíj, 2. szabadedzés, Montreal, 2011.06.10.