Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét a 2002-es Osztrák Nagydíjon látottakra emlékeztette a hockenheimi futam, ahol Rubens Barrichello a célegyenesben engedte át a győzelmet csapattársának, Michael Schumachernek. Emiatt született az a szabály, amely tiltja a csapatutasításokat, Horner szerint most ezt játszotta ki a Ferrari.

“Azt kell mondanom, hogy ez volt a legegyértelműbb csapatutasítás, amit valaha láttam” – mondta Horner, hozzátéve, hogy igen beszédes, amikor a csapat elnézést kér saját pilótájától. “Érdekes lesz látni, hogy a versenybírók mit gondolnak erről, mert ez egyértelműen 2002-re emlékeztetett, amely eset miatt a szabály megszületett.”

“Az előírások egyértelműek, a csapatutasítás tilos, ez pedig nagyon is annak nézett ki. Lehet, hogy Massa olyan szerződést írt alá, amely kimondja, hogy második számú pilóta, de ez rossz a sport számára. A pilótákat hagyni kellene versenyezni, ma Massa volt a jobb, ő vezetett.”

A Ferrarinál próbálták magyarázni a menthetetlent. “Világos a dolog” – nyilatkozta Rob Smedley, Massa versenymérnöke, aki a versenyen még “lejófiúzta” a brazilt és elnézést kért tőle. “Fernando gyorsabb volt, Felipe pedig a hajtűkanyar után hibázott. Nem volt sportszerűtlenség és nem volt csapatutasítás.” Utolsó mondatát beszédes grimasz kísérte.

Smedley nem számít büntetésre, ahogy Alonso versenymérnöke, Andrea Stella sem. “Nagyszerű csapat vagyunk, nagyszerű pilótákkal. Nagyszerű versenyzést láthattunk” – próbálta magát is becsapni Stella. “Szó sem volt csapatutasításról. Csak annyit üzentünk Felipének, hogy nem árt figyelnie Fernando autójára.”

“Nem volt csapatutasítás” – állította Stefano Domenicali csapatfőnök is. “Nagyon elégedettek vagyunk, mert pontosan erre az eredményre volt szüksége a csapatnak, pláne az utóbbi hetek nehézségei után. Nagyszerű eredmény, az egész csapat megérdemelte.”

A Red Bull szaktanácsadója és a BBC szakkomentátora, David Coulthard szerint értelmetlen a szabály. “Számomra a csapatutasítást tiltó szabály nevetséges” – vélekedett Coulthard. “Nem kellene meggátolni a csapatokat abban, hogy saját kedvükre alakíthassák az eredményeket. Olyan ez, mint a videóbíró bevezetése a fociban: ideje lenne változtatni ezen a passzuson.”

Eddie Jordan, szintén a BBC-nek azt mondta, hogy a szurkolókat meglopták. “Ez igazságtalan volt és lopás” – fakadt ki Jordan. “Megfosztottak minket attól, hogy pattanásig feszült csatát láthassunk a pilóták között. A Ferrari szégyellheti magát, ez csapatutasítás volt, az én szememben csalás, amelyért mindkét autót ki kellene zárni.”

Martin Brundle kiállt a Ferrari mellett. “A Ferrarinak szüksége volt erre, sőt a Forma-1-nek is” – jelentette ki Brundle. “Utóbbinak azért, mert a Ferrari így visszatért a játékba. De lesz ennek következménye.”

Niki Laudának különösen az fáj, hogy a Ferrari hülyének nézi az embereket. “Nem értem, Alonso miért mondta a sajtótájékoztatón azt a sületlenséget, hogy nem tudja, mi történt” – mérgelődött Lauda. “Ezek azt hiszik, hogy mindannyian hülyék vagyunk. Először elnézést kérnek Massától, aztán jön ez, ez a leghihetetlenebb dolog, ami valaha történt az F1-ben.”