Silverstone-ban ismét nehezen védhető helyzetbe keveredett a Red Bull: azok után, hogy a törökországi ütközés után Helmut Marko egyértelműen Mark Webbert hozta ki felelősnek, az ausztrálnak Silverstone-ban is le kellett nyelnie egy keserű pirulát.

Két új fejlesztésű első szárnnyal érkezett a Red Bull a Brit Nagydíjra, Sebastian Vettelé azonban a szombati harmadik szabadedzésen leesett. Christian Horner csapatfőnök úgy döntött, hogy az időeredmények és a világbajnokságban elfoglalt pozíciók alapján leveteti a Webber autóján lévő másik szárnyat, így az időmérőn Vettel az új, az ausztrál a régi fejlesztésű alkatrészt használta.

Webber nem titkolta csalódottságát, az időmérő után azt mondta, a csapat biztosan örül az eredménynek, Horner azzal replikázott, hogy néha nehéz döntéseket kell hoznia. Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke úgy véli (minden bizonnyal a Hamilton-Alonso korszak nyomán is), hogy a csapat pályán nyújtott teljesítményének rovására mehet, ha valamelyik pilóta úgy érzi, csapattársát favorizálják.

“Sok olyan eset van, vélt vagy valós, amikor az egyik pilótának kedveznek, vagy csak egyszerűen érzések a sértett félben, hogy a csapattársat hozták jobb helyzetbe” – vélekedett Whitmarsh. “Ilyen esetekben ez kihat a csapat általános teljesítményére, különösen annak a pilótának az eredményeire, aki úgy érzi, háttérbe szorítják.”

Whitmarsh szerint az ilyen szárnycseréhez hasonló megosztó döntések teljesen szükségtelen feszültséget keltenek. “Mi nagyon keményen törekszünk arra, hogy mindkét pilótánk számára ugyanazokat a feltételeket biztosítsuk.”