Mark Webbert barcelonai és monte-carlói diadala után, valamint a Red Bull százszázalékos időmérő-teljesítménye alapján sokan a világbajnoki cím legnagyobb esélyesének kiáltották ki csapattársa, Sebastian Vettel mellett. Az ausztrál óvatos az esélyekkel kapcsolatban, szerinte az elmúlt két verseny alapján nem lehet biztos befutót hirdetni, csak év végén fog kikristályosodni, hogy ki lesz a bajnok.

“Jó pozícióban vagyunk és jó alapokra építkezhetünk” – mondta Webber, aki azonos pontszámmal áll a pontverseny élén Vettellel, de több futamgyőzelme miatt övé az első hely. “Senki nem tudhatja ugyanakkor, hogy később ki fog még beszállni a csatába, nem hinném, hogy ez a bajnokság kétesélyes lenne.”

“Ami engem illet, két versennyel ezelőtt még mindenki valaki mást emlegetett nagy esélyesként. Két verseny múlva talán megint valaki más lesz a beszédtéma. Sebastiannal azonos pontszámmal állunk, néhány eltérő pályára látogatunk a közeljövőben és azt sem árt szem előtt tartani, hogy a bajnokság második felében a motorok is fontos szerepet fognak játszani.”

“Optimista vagyok, de épp eléggé realista is ahhoz, hogy tudjam, nem lehet minden versenyt megnyerni, de a lehető legtöbb jó pozíció megszerzésére fogunk törekedni. Messze még a vége, rengeteg dolog jöhet még képbe.”