Isztambulban már foghatják a kormányt

A McLaren érdekes aerodinamikai újítással, az ún. F-csatornával kezdte az idényt: a versenyzők térdével aktivált rendszer a légáramlatot a pilótafülkén keresztül átvezetve tehermentesíti a hátsó szárnyat, így pluszsebességet ad az egyenesekben.

Miután az F-csatorna szabályossága tisztázódott, több csapat is nekikezdett a lemásolásának, elsőként a Sauber, majd Spanyolországban már a Ferrari is bevetette a saját változatát, azonban a belső kamerás felvételek alapján náluk primitívebb és kevésbé biztonságos, kézzel irányított megoldás működik. Úgy tűnik, már nem sokáig, ugyanis mindkét alakulatnál dolgoznak az áttervezésen.

A kanyargós monacói pályán nem sok előnyt jelentett volna az F-csatorna, ezért nem is került fel az autókra, bár a Sauber főnöke, Peter Sauber egy további okot is említett:

“Azt akartam, hogy a pilótáink keze végig a kormányon legyen az alagútban. Karl Wendlinger 1994-es balesete óta tartok attól a helytől” – utalt osztrák versenyzője többhetes kómát okozó balesetére a svájci szakember.

Mivel amellett, hogy nem egészen biztonságos, a Ferrari még csak nem is hozta az elvárt eredményt Spanyolországban, a maranellóiak is változtatnak rajta a Török Nagydíjra.

“A rendszerünk nem az elvárásoknak megfelelően működött Barcelonában, még finomhangolgatjuk. Több megoldáson is gondolkodunk, hogyan tegyük az első verziónál kényelmesebbé a pilóták számára. Még nem döntöttük el, hova kerül a légbeömlő nyílás” – mondta a Ferrari főnöke, Stefano Domenicali.

A Red Bull még nem határozott egyértelműen, de lehetséges, hogy Törökországban már az RB6-oson is feltűnik majd az F-csatorna.