A 2010-es Monacói Nagydíj dobogósainak nyilatkozata

Mark Webber (1.):

Teljesen hihetetlen! Kétségtelenül életem legszebb napja, mindenképpen különleges élmény. Két órán keresztül komoly kihívás, nagyon sokat kell dolgozni azon, hogy így sikerülhessen a verseny. Nagyon sokat változott a pálya állapota, sokszor volt kinn a biztonsági autó, sokszor értük utol a lekörözötteket. Fontos volt figyelni az újraindulásokra, vigyázni kellett a gumikra. Sok kis apróság, de mindegyiket sikerült jól megoldanunk.

Remek érzés itt lenni, itt ülni ezekkel a srácokkal.

Webber teljesítménye osztatlan elismerést aratott


Négy kör volt már csak hátra és jelentősen visszavettem a tempóból, amikor láttam, hogy Jarno belső íven van, aztán felugrott a másik autó tetejére. Reméltem, hogy el tudok menni a belső íven, ami szerencsére sikerült is. Aggódtam Chandhok miatt, mert Jarno a feje környékén ment el.

Aztán arra gondoltam, úristen, megint jön a biztonsági autó. Ok, de akkor már fejezzük be mögötte, mondtam magamban, mert akkor nem kell aggódnom az utolsó kör és egy újabb újraindulás miatt.

Igazából elég sima verseny volt és sikerült kettős győzelmet szereznünk.. Ez a lehető legjobb eredmény, amit elérhettünk. Minél gyakrabban kell megismételnünk.

Sebastian Vettel (2.):


Jól rajtoltam, sikerült elmennem a belső íven Robert mellett. Ez volt a kulcs ahhoz, hogy második lettem. Ám nem tudtam tartani a tempót a legelején és az újraindulások során sem. Nagy különbség volt Mark és köztem, nem tudtam tartani vele a tempót. A vége felé megfelelő volt a tapadás, de mindig elhúzott. Előfordult, hogy öt másodperccel is előttem volt. Úgyhogy nem nagyon volt értelme, hogy küzdjek. Itt nagyon nehéz előzni, ugyanakkor sokkal inkább a tükörbe kellett néznem, mert Robert eléggé szorongatott. Azt gondolom, hogy elég nehéz volt meglógni előle.

Az újraindulásokkor, amikor kiment a biztonsági autó, többet ment az autóm keresztbe, mint előre, kitört a feneke, úgyhogy elég sokat küszködtem, így azt gondolom, hogy optimális eredményt sikerült elérnem.

Nagyon elégedett vagyok, azt hiszem, nem is teljesíthettünk volna többet ma. Sok pontot szereztünk, ami az év végén sokat fog számítani. Hosszú még az idény.

Robert Kubica (3.):

Az első sorból indultam, de a koszos oldalról. Tudtam, hogy így nem lesz túl egyszerű. Túl hamar léptem a gázra, kipörögtek a kerekeim és aztán már nem tudtam védeni a pozíciómat, nem tudtam lezárni az utat Sebastian előtt, utána pedig már Felipétől is védenem kellett a helyet, hogy legalább a harmadik meglegyen.  

Kubica veszített a rajtnál

Kubica veszített a rajtnál


Bár a rajtnál veszítettem egy helyet, tudtam tartani a tempót. Volt, hogy gyorsabb voltam Sebastiannál, különösen a keményebb gumin. Ekkor jobb volt a versenytempóm, mint a lágyabb keveréken.

Később viszont elfékeztem az első kerekemet, amitől elég komoly vibrációt éreztem. Ezzel romlott a látásom is. 250-nél így nehéz volt észrevennem a fékezési pontot. Nem lett volna esélyem, hogy megfogjam Sebastiant, csak ha hibázik. De nem hibázott.

Végül is összességében a harmadik hely egy nagyon jó eredmény, senki nem várta tőlünk, hogy itt legyünk a dobogón. De egész hétvégén itt voltunk a legjobbak között, úgyhogy gratulálok mindenkinek a csapatból.


A 2010-es Monacói Nagydíj eredménye: