Monacóban a régi autóra kerül új felfüggesztés

Monacóban a régi autóra kerül új felfüggesztés

Míg az idény kezdete előtt négy nagy csapatról lehetett beszélni, öt futam után egyre inkább úgy tűnik, hogy a címvédő Mercedes GP idén már nem szólhat bele a bajnoki címek sorsába, a végső győzelemért folytatott küzdelem csak a McLarenre, a Ferrarira és a Red Bullra tartozik. A csapat vezérigazgatója, Nick Fry egyáltalán nem ért ezzel egyet.

“Szerintem nagyon-nagyon korai még arról beszélni, hogyan alakulhat a bajnokság az idény végére. Úgy gondolom, Christian (Horner, Red Bull-főnök) is ugyanezt mondaná – 25 pontot ér egy győzelem, sok futam, sok-sok pont van még a végéig” – mondta az angol az Autosportnak.

“A McLaren tavaly siralmas teljesítménnyel indított és ragyogó szereplésekkel zárt, ez bizonyítja, mire lehet jutni a megfelelő erőforrásokkal. Nekünk, akik lassabbak vagyunk, borzasztó korai lenne még vereségről beszélni, ahogy a Red Bull sem könyvelheti el még a sikert” – tette hozzá.

Fry szerint Monacóban erősebb lehet a Mercedes, mint Spanyolországban volt, és azt is elárulta, hogy a csapat a siker érdekében a hercegségbe a korábbi, rövidebb tengelytávú autót viszi.

“Bizakodó vagyok Monacót illetően. Nem irreálisan bizakodó, de úgy gondolom, hogy valamivel jobbak lehetünk majd, mint Spanyolországban. Az időmérő első szakaszának lutrija mindenképpen izgalmas lesz. Tudom, hogy többen is aggódnak emiatt, de izgalmas is lesz, az ember reméli majd, hogy nem az ő csapata jár rosszul.”

“Monacóhoz különleges első felfüggesztés jár, szóval megint más lesz az autó. Ahogy mindig, Monacóra megint egyedi fejlesztésekkel jövünk, hiszen a Barcelonához tervezett autó be sem fordulna a hajtűkanyarban!”