A McLaren érdekes megoldással kezdte az idényt, a wokingi csapat egy olyan légcsatornát épített az autóba, amellyel a pilóták az egyenesben tehermentesíthetik a hátsó szárnyat, így a kisebb leszorítóerőnek köszönhetően 8-10 km/órás pluszsebességhez jutnak. Mostanra a Sauber, a Ferrari, a Williams és a Mercedes is elkészítette az ún. F-duct vagy F-csatorna saját verzióját, de úgy tűnik, a fejlesztés nem lesz hosszú életű, ugyanis a csapatok szervezete, a FOTA a hétvégén arról döntött, hogy a megoldást betiltja 2011-re.

Bár a McLaren szerette volna megtartani a rendszert, a FOTA szavazásán kisebbségben maradt, a csapatok többsége biztonsági és pénzügyi szempontokra hivatkozva az F-duct ejtése mellett szavazott.

“Elmés mérnöki megoldás, le a kalappal a kitalálói előtt, de némelyik hétvégén látott megoldás már határeset, hiszen a pilóták csak az ujjukkal vagy épp kéz nélkül vezetnek. Azt hiszem, biztonsági és költségszempontból sem a legjobb” – utalt a Red Bull főnöke, Christian Horner arra, hogy a McLarenével ellentétben a Ferrari F-csatornáját a versenyzők a térdük helyett a bal kezüket a kormányról elvéve irányítják.   

A Mercedes GP vezérigazgatója, Nick Fry szerint nem az ilyen fejlesztésekkel kellene foglalkozni a Forma-1-ben.

“Személy szerint úgy gondolom, hogy ésszerű lenyesni az olyan technikai fejlesztéseket, amelyek az F1-en kívül nem érnek semmit. Biztos vagyok benne, hogy az év végére mi és a többi csapat autóján is ott lesz az F-duct, és ez ki is oltja az általa nyújtott előnyt. A mérnökök már most előálltak egészen vad ötletekkel a jövő évre, de én nem látom, hogy ennek mi haszna lehet, és a tetejébe még drága is” – magyarázta az angol.

Fry hangsúlyozta, hogy nem általában az újításokkal van gondjuk, de elsősorban hasznos területeken kellene fejleszteni.

“Tudom, hogy elkeserítő lehet azok számára, akik kitalálták, de el kell fogadniuk, hogy a dupla diffúzorhoz hasonlóan ez is rövid életű lesz. Ebben az évben még learathatják a gyümölcseit, amíg másoknak nincs ugyanolyan rendszere, de ha nem hasznos a dolog, akkor ejteni kell. Mi inkább az olyan fejlesztéseket ösztönöznénk, amelyek máshol is hasznosíthatók, ezért is vagyok lelkes támogatója például a KERS-nek.”