Sebastian Vettel annyira bízik a Red Bullban, hogy a német nem is elsősorban a riválisoktól, a McLarentől, Ferraritól és Mercedestől tart Barcelonában, hanem az időjárástól. Az eddigi esős versenyeken, Ausztráliában és Kínában nem remekelt az istálló, Vettelnek ezért nem hiányzik egy újabb kiszámíthatatlan futam.

“Az időjárástól” – válaszolta Vettel arra a kérdésre, hogy mitől vagy kitől tart legjobban a Spanyol Nagydíjon. “Különösen az utolsó verseny volt nagyon kaotikus, tiszta vasárnapot és tiszta versenyt szeretnénk. Ebben persze nem segít, ha elkezd esni az eső, majd ötpercenként eláll.”

“Persze, még ilyen körülmények között is jól kell dolgozni, legutóbb pedig nem úgy sikerültek a dolgaink, ahogy szerettük volna. Most meglátjuk, mire is vagyunk képesek.”

Vettel az elszalasztott esélyekkel már nem akar foglalkozni, csak a jövőre figyel. “Szombatonként jónak tűntünk, vasárnaponként nem annyira. De ez történelem, már nem számít, hogy mi történt és mi történhetett volna. Csak előre tekintünk, szeretném megmutatni mindenkinek, hogy mennyire erősek vagyunk.”

Vettel úgy véli, az élmezőnyben sokkal nagyobb a csata, mint azt sokan gondolnák. “A McLaren, a Ferrari és a Mercedes is nagyon erős. Szoros az állás, egyszer mi vagyunk a legerősebbek, máskor a McLaren. Biztosan lépünk egyet Barcelonában, de hogy ez a lépés mekkora lesz, az függ a többiek munkájától. Ha mi fél másodpercet találunk, ők viszont egyet, akkor nem mentünk semmire.”